Wayfaring Londoner

doesn't bite

The Jersey Experience: Durrell Wildlife Park

| 5 Comments

IMG_5247

I was very young when I first came across Gerald Durrell’s name on the book entitled ‘My Family and Other Animals’ I was given to read because I would love it for sure. Well… I loved it indeed. Then a few years ago I also realised, that my sister – Tita – owns almost the complete Gerald Durrell book collection. I read a few and – as a result – I started to share the big love and admiration with her. Since then we were dreaming together about the day we will travel together to Jersey and visit the famous Menagerie Manor.

Gerald Durrell nevével először a Családom és egyéb állatfajták című könyv borítóján találkoztam, amit egész kicsi koromban nyomtak a kezembe, hogy olvassam bátran, mert biztos tetszeni fog. Tényleg tetszett. Néhány éve aztán azzal is szembesültem, hogy a nővéremnél – Titánál – pár kötet kivételével Gerald Durrell összes irománya ott figyel a polcon. Többet is elolvastam közülük, és ennek hatására rám is rámragadt a nagy szerelem. Attól kezdve együtt sóvárogtunk, hogy majd egy szép napon mi is eljutunk a híres Jersey szigetére és meglátogatjuk az állatkertet a kastély körül.

Since I live in London, we started to think of the Jersey plan as something doable, and we mentioned it quite often, without making actual plans. I think we spent too much time trying to picture the place, and we were afraid to actually go there, because what if it’s different? What if it’s not even that good? We were afraid of being disappointed. Tita was about to visit me in July, and – of course – we started talking about Jersey again, and this time we felt adventurous. Shortly after the conversation I was holding our plane tickets to Jersey island.

Amióta Londonban élek, egészen megvalósíthatónak kezdtük érezni ezt a tervet, és sokszor beszéltünk róla, kerülve a konkrétumokat. Azt hiszem, olyan sokáig dédelgettük a gondolatot, hogy féltünk belevágni, mert attól tartottunk, nem olyan lesz mint amilyennek elképzeltük. Mivel következett, hogy Tita júliusban meglátogasson, újra felmerült a Jersey téma, és nem sokkal később már ki is nyomtattam a repjegyeket a szigetre.

Waking up at 2:45am – after going to bed around midnight – to catch the plane at 7:10am from Gatwick is priceless. The actual flight time was approximately 35 minutes, so by 8 in the morning we were about to land.

Felbecsülhetetlen érzés hajnali 2:45kor kelni – miután éjfélkor feküdtünk le -, hogy elérjük a reggel 7:10es repülőt Gatwickről. A repülési idő kb. 35 perc lehetett, így aztán reggel 8kor már szálltunk is lefele.

DSC00004
(Photo by Tita)

‘Actually …’ could be the title of this section which contains small corrections about the above described topic from a slightly different view:

“Azazhogy…” lehetne a címe ennek a résznek és apró helyesbítéseket tartalmazhatna arról, hogy ugyanaz a téma és bekezdés hogy néz ki pár év(tizedd)el odébbról. Például így:

The difference originates from the age gap between us. For the animal-fans of my generation Gerald Durrell is an icon and a number one celebrity, which is proved by the fact, that within minutes after our first check-in from Jersey, I received a bunch of messages from my friends and acquaintances saying: ‘Oh!’ and ‘Wow!’ and ‘I would have given one of my legs in order to get there, when I was a kid!’ I think the name of Gerald Durrell is definitely better-known among people of my generation in the Hungarian-speaking countries as ever in the UK.

Az én generációm állatmán tagjainak Gerald Durrell ikon és a celebek celebje. Ez abból is látszik, hogy éppcsak elkezdtünk becsekkolni az első mozzanatokkal Jerseyről, amikor az én ismerőseim már olyan kommentekkel és smsekkel jelentkeztek, hogy “Ó!” meg “Jaj!” meg “Én gyerekkoromban a fél lábamat adtam volna azért, hogy eljussak oda!” szerintem a 68-80 közt született generáció körében határozottan ismertebb személy magyar nyelvterületen, mint Nagy-Britanniában.

Talking about myself: I’ve read ‘My family and other animals’ not just once during my childhood, but 23 times before my graduation (after that I stopped counting) and several times his other books as well. I probably had dreams even before 1995 to visit Jersey one day, in fact… preferably stay there for a whole year to work in the zoo and meet my idol, because in Jan 95, when I heard in the TV the announcement of his death, I cried bitterly and deprived. During all those years I have not felt that the time has gone. For me he was the 10 year old little boy who was lying prone all day next to the ponds or was observing patiently the trap doors of spiders. Later he became the young man who organised exotic trips to collect animals, got bitten by diverse rare species, founded a zoo, dragged home a tapir of 400 pound weight who was not in the mood to quit grazing the neighbours’ corn-field. And that was all. Time stopped here. However, I felt a flash of suspicion that something is wrong when I read his last book about how he caught the aye-aye and started to cry when the “little prince” was finally in his hands and put his finger in his ears. But… I was not suspicious enough to worry and realize I need to hurry.

Vélhetőleg már 1995 előtt álmokat dédelgethettem arról, hogy egyszer elmegyek oda, sőt, inkább egy egész évre mennék el dolgozni, mert 95 januárjában, amikor a halálhírét bemondta a TV, hosszan és elkeseredetten zokogtam, hogy ezt mennyire elszúrta nekem. Valahogy nem érzékeltem az idő telését, azt hogy megöregedett, nekem a kezdetekben a tízéves kisfiú volt Korfun, aki naphosszat hasalt tócsák és csapóajtós pókok közt, és akivel annyira azonosultam, mint Milne Róbert Gidával. Később a felnőtt, aki járja a világot, állatot gyűjt, gyakran és változatos, ritka egyedekkel  haraptatja meg magát, állatkertet alapít a szigeten, kétmázsás tapírt vonszol haza, akinek nincs kedve abbahagyni a szomszéd búzatáblájának lelegelését és kész, itt meg is állt az idő. Bár gyanút fogtam az utolsó, véznaujjú makis történeten, hogy sírvafakadt, amikor kézbe vehette a kis királyfit, az meg az ősz szakállát markolta, de azért annyira nem, hogy rájöjjek, sietnem kéne.

Anyway, when the young generation – who recently moved to London – called me in February saying: “Do not plan absolutely anything for the weekend of the 19th of July, I am not telling you why, just don’t!”, after a moment of pondering I said I am aware of only two dreams we need to make come true. One is Durrell and the other one is Downton. She felt a bit unveiled for a moment, and then she said it’s Downton, but – and at this moment she started shining like a 100 watt light-bulb – “if you would come for longer, we could go to Jersey as well. I can get cheap plane tickets!” Lo and behold!

Lényeg a lényeg, amikor a kicsattanó és frissen Londonba költözött ifjúság felhívott idén februárban, hogy: “Semmi de SEMMI programot ne csinálj júl 19-re, nem mondom meg miért, de az FOGLALT!” akkor rövid töprengés után közöltem vele, hogy miután két megvalósítandó ábrándról tudok, abból az egyik a Durrell’s a másik Downton, szerintem csak ezek lehetnek. Hugi a leleplezettek apró meghökkenésével tudósított, hogy ez Downton, ám  – és itt százwattos felragyogásra váltott – “ha idejönnél pár nappal többre, elmehetnénk egyúttal Jerseyre is, tudok olcsó repülőjegyet!”. S lőn.

A good example of her amazing docility: while we were standing on one of the platforms of Blackfriars station, waiting for the train at 4am in the morning, staring at each other’s dark circles, and she was moaning about not having a long enough sleep and having to wake up at quarter to three, I told her, she could make a greater impact on the audience, if she says 2:45am instead, because that sounds worse. As you can see above, I can’t complain that she is not listening to me.

Hihetetlen tanulékonyságára amúgy egy példa: amikor hajnali négykor a Blackfriars híd állomásán meredtünk egymás karikás szemébe, és nagyokat nyögött, hogy milyen már háromnegyed háromkor kelni, akkor annyi kiigazítást tettem, hogy ha ezt mesélni szeretné, és nagyobb hatást kelteni, mondjon 2:45-öt, az rosszabbul hangzik. Mint feljebb láthatjuk, nem panaszkodhatok, hogy nem hallgat rám.

At the airport we jumped into a cab, because we thought this is not the right time for understanding the schedule of the island-bus and finding out the secrets only local people know about. While we were sitting in the car, we had time to observe the characteristics of the island. The architectural style of the buildings was a clear fusion of English and French elements, the French impact being the stronger one.

A reptéren taxiba ugrottunk, mert úgy gondoltunk, hogy nem ez a megfelelő pillanat a szigetbusz menetrendjének és az ehhez tartozó apróbetűs részeknek a kisilabizálására. Az autóban ülve volt időnk megfigyelni a sziget jellegzetességeit. Az épületek stílusán egyértelműen látszik az angol és a francia elemek keveredése, de talán a francia hatás az erősebb.

I have to rely on the observations of more experienced travelers, because I have no idea what the French impact is. But compared to the well-known red brick style of the English architecture, here everything looked more stony-grey, covered by tiny and colourful flowers. Below you can see a picture of the castle wall within the zoo. I felt extremely envious, and I tried to figure out where could I put such a wall into my own garden.

Itt a tapasztaltabb utazók megfigyeléseire kell hagyatkoznom, mert fogalmam sincs, milyen az a francia hatás. De az angliai pirostéglás építészethez képest ez határozottan szürke kőfalasabb, ahol a szürkekőfal borítását apró, tarka virágok adják. Ez itt egy kép a kastélyról az állatkertben, mit mondjak, vaskosan nyáladztam, és azon gondolkoztam, vajon hova rakhatnék én itthon ilyen kőfalat ilyen virágokkal.

12048930_10204833526258464_921657206_n
(Photo by Tita)

IMG_5074

12047726_10204833526138461_901922588_n
(Photo by Tita)

Jersey is an independent state, which is definitely both English and French at the same time. This can be concluded right away from the street names starting with ‘Rue du …’, the extremely narrow lanes, the death of the British phone network once we got off the plane, and of course, the Jersey Pound.

Jersey külön államként definiálja magát, ami egészen határozottan egyszerre angol és francia, ez egyből feltűnik a “Rue du …” kezdetű utcanevekről, az extrém keskeny kétsávos utakról, a brit mobilhálózat azonnali és szó nélküli haláláról leszállás után a reptéren, és a jerseyi fontról.

12084149_10204831714173163_488785822_n
(Photo by Tita)

12080871_10204831714253165_34772759_n
(Photo by Tita)

The roads are very narrow, and they are lower than the normal ground level. Right next to the roads the following things can be seen: fields, trees, houses or long walls. And cows. And some more cows. Well-fed, chocolate brown cows, melancholically regurgitating, while being aware of their own importance and contribution to the famous milk, butter and chocolate from Jersey. There is no pavement, so no one is walking. If there are trees next to the road, they usually form a tunnel, and passing through it is a very spooky feeling.

Az utak nagyon keskenyek, és a földbe vannak süllyesztve. Közvetlenül az utak mentén a következő dolgok találhatók: mező, fák, házak vagy hosszú falak. Valamint marhák. Aztán meg marhák és kicsit odébb marhák is. Jóltáplált, tejcsokibarna, mélán kérődző, önérzetes marhák, akiknek orcájára van írva, hogy tisztában vannak önnön jelentőségükkel és a jerseyi tej, vaj és csokoládé-tengellyel, ami körül forog a világ. Járda nincs, emiatt aztán gyalog nem jár senki. Ha az út mentén fák vannak, akkor azok rendszerint alagútszerűen összeérnek, és egészen kísérteties érzés áthaladni alattuk.

For accommodation we chose the Durrell Hostel, which turned out to be a very good idea. We had a very comfortable little room with bunk bed and a dressing table. We were surprised by the fact that even the content of a small backpack can cause mess in the room. The accommodation came with breakfast included and a single-entry ticket to visit the zoo.

Szállást a Durrell állatkerthez tartozó hostelbe foglaltam, ami nagyon jó ötletnek bizonyult. Kényelmes kis szobát kaptunk emeletes ággyal és fésülködőasztallal. Mindezekre még egy kicsiny hátizsák tartalmát is szét tudtuk pakolni annyira, hogy végül rendetlenség lett. A szállás árába reggeli, és egyszeri állatkerti belépő is tartozott.

hostel
(Photo by Tita)

Because we had a little time before the zoo opening and the hotel’s experienced staff could easily spot our level of tiredness, they invited us to the garden and offered us tea and coffee (while trying to figure out how obsessed we are and what time did this obsession wake us up) (2:45! 🙂 ). At half 9 – very excited and with renewed energy – we walked through the big gate guarded by the stone-dodos.

Mivel még volt kis időnk téblábolni nyitás előtt, ugyanakkor szállásunk tapasztalt személyzete látta rajtunk, mennyire gyűröttek vagyunk, kitessékeltek minket a kertbe és megkínáltak kávéval/teával (és eközben azt méregették, hogy vajon mennyire vagyunk megszállottak, és mindehhez hánykor kelhettünk) (2:45! 🙂 ). Így aztán fél10kor nagyon izgatottan és újult erővel sétáltunk át a kő-dodók által őrzött nagy kapun.

IMG_5252

The very first thing visitors can see when entering the zoo is the statue of Gerald Durrell with a ring-tailed lemur who tries to point out the fact that there is no food and he is hungry. Ok, I am pretty sure the lemur wasn’t actually begging for food, but this was the first thing that came into my mind, when I saw the statue.

A kapun belépve egyből Gerald Durrell szobra tárul a látogatók szeme elé, amint egy gyűrűsfarkú maki épp megpróbálja felhívni a figyelmét arra, hogy elfogyott a kaja. Najó, valószínűleg nem egészen így van, de nekem ez jutott eszembe róla.

IMG_5246

This zoo is not a traditional zoo. During his expedition to the British Cameroons, Durrell collected a large set of species and he brought them home in order to study them. After the trip he managed to find this castle surrounded by a massive park.

Az állatkertről tudni kell, hogy nem hagyományos állatkert. Durrell az 1957es kameruni expedíciója során meglehetősen sok állatfajt gyűjtött össze és hozott haza tanulmányozás végett. Ezután talált rá a kastélyra és a körülötte levő parkra Jersey szigetén.

IMG_5196

From that day Jersey island gave home for this very unique zoo. Durrell was only collecting endangered animals, with the objective of increasing the number of the population in captivity, after which the animals are released and re-integrated into their natural environment. This is the reason why there is no zebra, giraffe, lion, or any other species that is still fine out there in the wild. It felt good listening to all the success stories of 2015, and seeing that Durrell’s work is in very good hands.

Attól a naptól kezdve Jersey adott otthont ennek a különleges állatkertnek. Durrell a kihalófélben lévő fajokra fektette a hangsúlyt, ugyanis feltett szándéka volt, hogy a fogságban tartott állatok létszámát megemeli, majd visszahelyezi őket eredeti élőhelyükre. Emiatt aztán nincsen itt zebra, zsiráf, oroszlán, és semmi egyéb olyan állat, aki köszöni szépen jól van, és nem fenyegeti a kihalás veszélye. Jó érzés volt hallgatni a 2015. sikertörténeteket, illetve azt, hogy munkássága jó kezekbe került, és sokan vannak, akik ezt azóta is odaadóan folytatják.

There were species I have never heard of before, but I was very surprised, when I found out that many well-known and beloved animals are endangered or close to extinction. For example the giant Galapagos tortoise (which made me think of Lonesome George, and I became very sad. I love all creatures, but the terrapins, tortoises and turtles have a special place in my heart.). Their number declined significantly because of the over-exploitation of the species for meat, and because of the introduction of non-native animals to the islands (such as rats, goats and pigs). In the wildlife park there were four 2 year old and 17kg tortoises, roaming around and diligently eating their breakfast. We found out that in 40 years time they will weight 250kgs, and they will be less agile.

Voltak fajok, melyekről nem sokat hallottam eddig, viszont nagyon meglepődtem, mikor sokak által ismert és kedvelt állatokről derült ki, hogy bizony veszélyben vannak. Ilyen például a galapagosi óriásteknős (itt eszembe jutott Magányos George, és nagyon elszomorodtam. Tudni kell ugyanis, hogy minden állatot szeretek, de a teknősöknek külön helye van a szívemben.) Létszámuk azért csappant meg jelentősen, mert az emberek egyrészt levadászták és megették őket, másrészt a Galapagosra hozott, nem őshonos állatok (patkány, kecske, disznó) elkezdték kiszorítani őket a területükről. Itt négy darab két éves, 17 kilós példány rohangált fel-alá a kifutón, és szorgalmasan ették a reggelijüket. Megtudtuk, hogy ha minden jól megy, 40 év múlva elérik a 250kg-ot, és akkor már kevésbé lesznek fürgék.

IMG_5018

IMG_5016

The Ploughshare (or Angonoka) tortoise is the most threatened tortoise on the planet. Its shell is very valuable on the Chinese black market, so the tortoise mafia kills them with no mercy. These tortoises are completely isolated, protected and can’t be seen by the visitors of the park, because even the smallest incident can have serious consequences. As an interesting fact, we found out that those tortoises who live in the wild, have a number imprinted in their shell. This isn’t painful for the animal, but it makes the shell completely worthless, hopefully saving its life.

A Ploughshare (vagy Angonoka) teknős a legveszélyeztetettebb teknősfaj a földön. Páncélja borzasztó értékes, és hatalmas piaca van Kínában, így a teknős-maffia hidegvérrel gyilkolja őket. Ezek a teknősök teljesen el vannak zárva a látogatók elől, mert a legkisebb incidensnek is súlyos következményei lehetnek a fajra nézve. Érdekességképpen viszont megtudtuk, hogy a szabadon lévő egyedek páncéljába egy-egy számot vésnek. Ez az állatnak nem okoz fájdalmat, viszont páncélja értéktelenné válik, így több esélye van az életben maradásra.

The Sumatran orangutan is in serious danger as well, because their natural habitat is completely destroyed and palm tree plantations are established instead in order to produce and sell massive amounts of palm oil. So if you would like to do something nice for the environment and for the orangutans, don’t buy anything that contains palm oil.

A szumátrai orángutánokat is komoly veszély fenyegeti, ugyanis természetes élőhelyüket kipusztítják, hogy pálmafa ültetvényeket telepítsenek ezek helyére és ezáltal hatalmas mennyiségű pálmaolajat termeljenek ki és adjnak el. Nos tehát, ha szeretnétek tenni valamit a környezet és a szegény orángutánok érdekében, akkor kerüljétek a pálmaolajat.

DSC00041
(Photo by Tita)

(Unfortunately, I am unable to prescind from the Discworld. For example he is the Librarian, right?)

(Sajna szinte sehol nem tudok elvonatkoztatni a Korongvilágtól. Ez itt pl a Könyvtáros. Ugye hogy ő az?)

The macaques end up on people’s plates, because they are traditional Christmas and wedding dishes of christian people living in Indonesia. Durrell’s macaques have no idea of the danger they escaped from, so they are happily chewing their daily dill.

A makákók leginkább az emberek tányérján végzik, ugyanis hagyományos esküvői, illetve karácsonyi különlegességnek számítanak az Indonéziában élő keresztények számára. Durrell makákóinak fogalmuk sincs mi elől menekültek meg, így hát boldogan rágcsálják a mindennapi kaprot.

IMG_5135

On the other hand, the echo parakeet from Mauritius is a serious success story. There is only one 16 year old parakeet left in the zoo as he can’t be released in the wild anymore. This species almost became extinct because the ships arriving to Mauritius were full of rats, who managed to escape after docking and realised that parakeet eggs are delicious. There were 10 parakeets left, when Durrell decided to intervene. Instead of trying to increase their number in captivity, he left them in the wild, but he covered the tree trunks with a slippery material in order to stop the rats climbing up. He also cut the branch ends of these trees, this way making sure that there is no connection between the slippery parakeet trees and the other ones. The trick worked, the last parakeets had a peaceful nesting place, and their number slowly started to increase. These days approximately 600 echo parakeets are living in the wild.

Ezzel szemben a mauritiusi echo – azaz visszhang – papagáj egy komoly sikertörténet. Az állatkertben csak egy 16 éves példány található, akit már nem lehet visszahelyezni a természetbe. Ezt a fajt a Mauritiusra érkező hajókról származó patkányok kezdték el komolyan veszélyeztetni, ugyanis rájöttek, hogy a papagájtojás finom csemege. Kb. 10 példány maradt életben, mikor Durrell beavatkozott. Úgy döntött, hogy nem fogja be őket, hanem ehelyett a fészekkel rendelkező fák törzsét egy csúszós anyaggal keni be, hogy a patkányok ne tudjanak felmászni. Ugyanakkor a környező fák koronáit visszavágja, hogy az ágak ne érjenek egymáshoz. Ezzel a trükkel békés költőhelyet biztosított a papagájok számára, így mára már 600ra nőtt a létszámuk.

IMG_5143

We saw lots of other different species, such as flamingos,

Rengeteg állatot láttunk még. Voltak flamingók,

IMG_5045

IMG_5046

meerkats,

szurikáták,

IMG_5152

IMG_5151

red-breasted geese,

vörösnyakú ludak,

IMG_5240

fruit bats,

repülőkutyafélék, (micsodaaa?)

IMG_5103

IMG_5099
(Photo by Tita)

blue cranes,

paradicsomdarvak,

IMG_5106

DSC00135
(Photo by Tita)

Alaotran gentle lemurs,

Alaotra-tavi bambuszmakik,

IMG_5183

ring-tailed lemurs,

gyűrűsfarkú makik,

DSC00139
(Photo by Tita)

and red ruffed lemurs.

és vörös varik.

DSC00142
(Photo by Tita)

Luckily, my sister was paying attention to every singe word the presenter said, and she asked loads of questions about everything, so she did a great job with the section above. I was also surprised, when I saw that the park is not that big, and there are no standard animals everyone is so used to. But after walking around for a little while, and reading the words “Endangered”, “Critically endangered”, “Extinct in the wild”, “Extinct”, I had to admit, that this place is too big.

Hálisten, tesó minden előadóra rárombolt és odafigyelt, kérdezett és faggatott, így a fenti ismeretterjesztő részt remekül leírta. Számomra is meglepő volt elsőre, hogy az állatkert nem olyan nagy és nincs benne annyi sztenderd állat, mint azt megszoktuk. Aztán, előrehaladva a táblákon ilyeneket olvastunk, hogy “Veszélyeztetett”, “Kritikusan veszélyeztetett” “Kihalófélben” és “Kihalt” megállapítottam, hogy úristen, az állatkert mégiscsak túl nagy.

Nonetheless, I still think that this place is the ‘ark’ of optimism, because many species are not here anymore. They are the success stories, who returned to their natural habitat, and live a happy and free life.

Ennek ellenére valahol ez így is az optimizmus “bárkája”, mert jó néhány állat már nincs is ott, aki eleinte volt, a sikertörténetek, akik azóta már vidáman élnek és szaporodnak az eredeti élőhelyükön.

Many times during my career as a Durrell fan, I came across the view of him being a funny and tipsy narrator, and I was shocked. Gerald Durrell is one of those very rare people who managed to make the world adapt to his views and turn back the damage that has been made – without any special power or huge amounts of money.

Rajongói pályafutásom során sokszor találkoztam azzal a nézettel, hogy ó ez az ember csak egy jópofa, piás elbeszélő és amikor először hallottam ezt, csak döbbenten néztem. G.D. egyike azoknak a keveseknek, akiket mióta ismerek, töretlenül csodálok és újra meg újra azon töprengek, hogy az ilyen emberek mit tudnak, amivel elérik hatalom és gazdagság nélkül azt, hogy ne ők alkalmazkodjanak a világhoz, hanem a világot hajlítsák a maguk elképzeléseihez és puszta kézzel és személyiséggel megfordítsák a rombolást.

12092352_10204831714293166_1173762560_n
(Photo by Tita)

Durrell saved hundreds of species in this zoo, and the main goal of this place is not only to entertain families after a good Sunday brunch. This is the place where all the endangered animals pick up strength before they can return to the wild.

Durrell fajok százait mentette meg a kipusztulástól az állatkertjében, ami egyáltalán nem csak vidám ebéd utáni szórakozás családok számára, hanem ott kapnak újra erőre, kipusztulásközelben lévő fajok, hogy visszakerülhessenek az eredeti élőhelyükre.

Despite the fact that Durrell himself didn’t spend his childhood in any kind of school and didn’t receive formal education, he established a university and a research centre, where he could pass on all the knowledge he gathered about the biodiversity conservation.

Ő maga pedig, bár életében egyetlenegy napot sem töltött iskolában vagy formális oktatásban, egyetemet és kutatóközpontot alapított, ahol a veszélyeztetett állatok védelmét tanítja olyan helyi embereknek, akik visszamennek a visszatelepülő állatkolóniákkal és a helyi lakosság körében terjesztik a tudást, ébresztik rá őket a felelősségre és a környezet és állatok megóvásának mikéntjére.

academy
(Photo by Tita)

I also found out, that it’s not that easy to work or just simply volunteer here. There is a waiting list of hundreds of people, and because of this over-subscription, they only accept those applicants who live in Jersey. To become a proper employee is even more difficult, but the bright side of this is that many people out there find the wildlife park’s activity so important and interesting, that they want to be part of it.

Megtudtam azt is – bár pár évvel ezelőtt Angliában élve már derengett – , hogy nem lett volna egyszerű elmenni oda dolgozni, de még önkénteskedni se. Százas várólista van önkénteskedésre, és az óriási túljelentkezés miatt csak jerseyi lakosokat fogadnak. Igazi alkalmazottá válni még ennél is nehezebb. Van ebben egy kis adminisztrációs egyszerűsítés is, tekintve hogy Jersey annyira független, hogy munkaügyileg még csak nem is tartozik az EU hatálya alá, de alapvetően arról az örömteli dologról szól, hogy amit csinálnak annyira fontos és érdekes, hogy ennyire sok ember szeretne hozzájárulni.

The whole zoo is very wild and overgrown. The less endangered species are free to roam around and enjoy the environment.

Az egész állatkert vadregényes, és olyan mintha a növényzet teljesen átvette volna az uralmat. A kevésbé veszélyeztetett fajok szabadon mászkálhatnak és élvezhetik a környezetet.

IMG_5122

IMG_5117

DSC00085
(Photo by Tita)

IMG_5221

This is the point where I started to dislike my sister. The next paragraph is over-complicated without saying too much. She is just talking and talking about plants. And plants again and bloody bushes and types of leaves. 🙂 No way I am going to translate this. 🙂

Az egész sziget növényzete nagyon dús, és nagyon virágos, ezen belül a Durrell’s kertje extra remekmű. Gyönyörűséges virágos dombok, türkizzöld nádasok, szárazföldi és vízi ösvények, élősövények és gyümölcsöskertek váltakoznak benne, nem nagy területen, így még szembetűnőbb a változatossága, a kert flórája legalább olyan jó, mint a faunája. Az is feltűnt, hogy sehol nem emlegetik állatkertként és nincs egy Zoo tábla sem sehol szigetszerte. Ez egy Wildlife Park és tényleg az: a növényzettel és az egész élettérrel kerek egész.

Ez pl itten egyetlenegy tuja. Vagy mi. Lefogadom, ciprus:

tuja

During the afternoon we accidentally found a fabulous garden, and got stuck there.

A délután folyamán egy mesebeli kertre bukkantunk, és kicsit ottragadtunk.

IMG_5200

IMG_5203

IMG_5217

IMG_5215

IMG_5219

By the time we realised it’s late, no one else was in the zoo, but us. We managed to leave after closing time, very happy and with feet in pain.

Mire észbekaptunk, már szinte senki nem volt rajtunk kívül a park területén. Zárás után jöttünk ki, nagyon boldogan, és rettenetesen fájós lábbal.

We were lying on our beds, with our feet slightly higher up, moaning because of the pain, when I realised I am extremely hungry (similar sounds came from the lower level bed as well). I started looking at the map to find a pub where they serve some food. There was a pub quite close, and one slightly further away. I had a feeling that we should choose the latter, which – considering our feet in pain – it’s not the most logical choice, but we still got going.

Egy ideig az ágyainkon hevertünk, felpolcolt tappancsokkal, és óbégatva, hogy jaj de nagyon fáj, mikor rájöttem, hogy én igazából jaj de nagyon éhes vagyok (és hasonló információtartalmú nyögések hallatszottak fel az alsó ágyról is)Nézegetni kezdtem a térképet, hogy merre van a környéken valami olyan kocsma ahol enni adnak az embernek. Volt egy egészen közel, meg egy másik kicsivel távolabb. Valami azt súgta, a távolabbi a nyerő, ami így első ránézésre és fájós lábbal, nem a legésszerűbb döntés, de mi mégis felkerekedtünk.

This description is too lightsome considering the circumstances: no pavement and the roads are below ground level, so if an enthusiastic driver shows up, even jumping to the side can be a challenge. We could only hope that they will be kind enough to bypass us. We had to walk on this road just about half a mile before turning onto a path in the forest, that became more and more green and impenetrable.

Ezek olyan könnyedén odavetett szavak egy olyan helyen, ahol járda nincs, az utak meg kb ennyivel vannak mező-szint alatt, szóval ha egy lelkesebb autós felbukkan, még magas-oldalugrással se lehet elvetődni az útjából, így a gyalogos teljes mértékben a jóindulatukra és a belátásukra van bízva. Szerencsére csak mintegy fél mérföldet kellett az úton gyalogolni, aztán egy erőteljes kanyarral erdei ösvényen folytatódott az út, ami egyre zöldebbé és áthatolhatatlanabbá vált, és már majdnem megtorpantott. Ilyenkor azért a gyomornedv fokozódás a gyomor-nyálkahártya béta receptorain sokat segít.

A usual Google Maps road in reality looks like this:

Ami a Google Mapsen hagyományos útnak néz ki, az a valóságban ilyen:

IMG_5254

IMG_5273

IMG_5275

After a while we started to be worried that we will get lost, we stay hungry and it will get dark soon, when we found ourselves on the edge of a cliff.

Már kezdtünk megszeppenni, hogy eltévedtünk, milesz így a vacsorával, meg ójaj, ránk fog sötétedni, amikor egy szakadék szélén találtuk magunkat.

Ok. So this is an understatement. But let’s forgive her, since she lives for almost a year in an environment, where people usually say ‘fairly good’, or in extreme cases ‘absolutely lovely’, while a proper American would use the words ‘Awesome!’, ‘Fantastic!’ or ‘Extraordinary!’ and even a peaceful European would gasp in surprise. Suddenly we left all the trees behind and we ended up on the top of a sea cliff surrounding a bay with a hill-side full of heather to the left, deep abyss and wavy sea to the right. The colours of the sunset weren’t too modest either. And yes, all the way along the cliff there was a tiny and very curvy footpath, which ended right at the pub where we wanted to have dinner. The beeline distance was 1.2km indeed, but it became obvious to us, that getting there will take at least 45 minutes while we take all the necessary photos and stop to stare at everything: ‘Oh wow! What is this purple thing? There are sooo many!! Look! Can you see that? There’s a bench! Stand there so I can take a photo of you! Goodness! No one will believe this! Wait, I want to take a panorama shot as well!’

Nos. Ez egy understatement. De nézzük el annak, aki már majdnem egy éve olyan közegben él, ahol azt mondják: “fairly good” vagy erős felindulás esetén, hogy “absolutely lovely”, amikor mondjuk egy rendes amerikait fel kéne locsolni, két “Awesome!!” “Fantastic!” és “Extraordinary!!!” között és a jámbor európainak is elakad a lélegzete. Mi is bennakadt szusszal bámultunk, amikor az utolsó két fa közül kibukkanva egy sziklaöböl tetején találtuk magunkat, balra végig bordó hangás a hegyoldal, jobbra mélyen alattunk a tenger, a vízbe mélyen lefutó sziklalábakkal, amiken fröccsenve tortek meg a felcsapódó hullámok és igen kevéssé visszafogott színekben ment mögéjük lefele a nap. És hát igen, a szikla gerincén végig kanyargó kis szerpentinösvény végén, lenn a kikötőben ott volt a kocsma is, ahova enni igyekeztünk. Légvonalban valóban csak 1,2 km, de elég egyértelmű volt, hogy azt kiérdemelni még egy háromnegyed óra gyaloglás lesz fotóapparát-lengetéssel, fuldoklással és a köv hang aláfestéssel: Fújd ki gyorsan, fújd ki! He? Miezalila? Mennyivanbelőle? Jesszusom! Ide nézz! Oda nézz! Arrafelé látod? Ni egy pad a sziklában! Ájjodahaddfényképezzelekle! Úristeeen! Ezt nemhiszielsenkii! Várjcsináljakmáregypanorámát is!

osveny
(Photo by Tita)

IMG_5287

IMG_5304

IMG_5311

IMG_5281

IMG_5291

IMG_5306

We managed to reach the pub 10 minutes before the kitchen closing time, so we ordered some last minute food. I think, this is a perfect example of a day that turns out to be even better than how we planned it.

Végül a konyha zárása előtt 10 perccel értünk oda, és még pont lett vacsoránk. Azt hiszem, valahogy így képzelek egy olyan napot, amikor minden jobban sikerül, mint ahogy terveztük.

IMG_5071

5 Comments

  1. Istenem, Durrell! Nagy csodálója voltam mindig is. Örülök neki, hogy nekiültem a hosszú szövegnek, de irigy lettem, hogy nem jártam a helyszínen! Ezek a képek meg zseniálisak, nagyon profik!

  2. Pingback: The Jersey Experience: Lazy Day on the Seaside | wayfaring londoner

  3. Pingback: Durrell’s Photographer of the Year 2016 | wayfaring londoner

  4. Pingback: Durrell’s Photographer of the Year 2016 |

Leave a Reply

Required fields are marked *.