Bangkok
Countries,  Thailand,  Travel

Bangkok Trilogy: Part 1 – Temples, Terrapins and Monsoon

87160032
(Photo by Will)

I think writing about our adventures in Bangkok is almost as difficult as trying to read its long name out loud breathlessly. In Thai language Bangkok is also referred to as ‘Krung Thep Maka Nakhon’ or ‘Krung Thep Mahanakhon Amon Rattanakosin Mahinthara Ayuthaya Mahadilok Phop Noppharat Ratchathani Burirom Udomratchaniwet Mahasathan Amon Piman Awatan Sathit Sakkathattiya Witsanukam Prasit’ which in English means ‘The city of angels, the great city, the residence of the Emerald Buddha, the impregnable city (unlike Ayutthaya) of God Indra, the grand capital of the world endowed with nine precious gems, the happy city, abounding in an enormous Royal Palace that resembles the heavenly abode where reigns the reincarnated god, a city given by Indra and built by Vishnukarn’. And yes… in my opinion this is quite a good description of this beautiful, dirty, friendly, smelly, amazing city.

Azt hiszem, a bangkoki kalandjainkról blogbejegyzést írni legalább annyira nehéz, mint a város nevét egyetlen lélegzetvétellel kimondani. Thai nyelven Bangkokot “Krung Thep Maka Nakhon”-nak is emlegetik, ami a “Krung Thep Mahanakhon Amon Rattanakosin Mahinthara Ayuthaya Mahadilok Phop Noppharat Ratchathani Burirom Udomratchaniwet Mahasathan Amon Piman Awatan Sathit Sakkathattiya Witsanukam Prasit” rövidítése. Ez magyarul valami olyasmit jelent, hogy “Az angyalok városa, a nagy város, az örök ékkő-város, Indra isten bevehetetlen városa, a világ kilenc drágakővel ékesített nagyszerű fővárosa, a boldog város, amelynek gazdagsága egy hatalmas királyi palota, mely ahhoz a mennyei lakhelyhez hasonló, ahol a reinkarnálódott isten uralkodik, az Indra által adott és Visnukam által épített város.” És igen… szerintem az elnevezés egészen jól körülírja ezt a gyönyörűséges, koszos, barátságos, néhol nem túl jó illatú, de alapvetően nagyon király helyet. 

Now that I try to structure somehow the most significant moments of our stay, tons of memories are coming back. For me this was the very first time I travelled somewhere that is not European (New York and Turkey don’t really count). The first morning we left our hotel after a very good long sleep, I was prepared to explore the whole city and take millions of photos, but culture shock kicked in and said: ‘Forget about it. You will walk around open-mouthed, unable to decide what to look at, and you won’t be able to take photos for at least two hours’. This is exactly what happened. It was simply too much to take in all at the same time. The others didn’t seem to be so culture shocked: Orsi has already been travelling for a while in South-East Asia before we met her in Bangkok, Will visited Japan twice, and Ash spent three months in India a few years ago.

Amint épp rendszerezni próbálom a jelentősebb eseményeket, emlékek százai elevenednek fel és kavarognak bennem. Számomra ez volt a legelső alkalom, amikor nem európai helyre utaztam (New York és Törökország – lássuk be – nem igazán számít). Mikor első reggel – egy jó hosszú alvást követően – nekivágtunk felfedezni a várost, én pedig fényképezőgép-lengetve álltam készenlétben, beütött a kultúrsokk és így szólt: “Fotózni szeretnél? Ugyan már, felejtsd el! Tátott szájjal fogsz mászkálni, fogalmad sem lesz merre nézzél, és legalább két órán keresztül képtelen leszel képeket lőni.” És így is lett. Egyszerűen túl sok volt nekem ez egyszerre. A többiek nem voltak ennyire meglepve: Orsi akkor már egy ideje Dél-Kelet Ázsiában utazgatott, Will kétszer megjárta Japánt, Ash pedig pár évvel ezelőtt három hónapot töltött Indiában.

I think the way Csilla describes Bangkok in the first paragraph is absolutely charming, and also as this place certainly is a mesh of beautiful and grimy and being the second country in Asia I’ve visited, I couldn’t help but make some comparisons to Japan. As Csilla stated, most of us were not really culture shocked. I found myself recognising the similarities in architecture, the absolute chaos of everything, the mystical nature of the places you walk through. I was back in Asia, and loved it. But the comparisons ended quickly, as Bangkok is far from being like Tokyo.

Az ahogy Csilla az előző bekezdésben összefoglalta a Bangkokról alkotott benyomásunkat szerintem egészen elragadó. Ez a hely valóban a szépség és a mocsok hatalmas hálózata, és mivel számomra ez volt a második ázsiai ország ahova ellátogattam, nem tudtam megállni, hogy ne hasonlítsam állandóan Japánhoz. Csillával ellentétben mi tényleg nem voltunk kultúrsokk hatása alatt, sőt, az építészetet, a káoszt és a hely titokzatos jellegét tekintve én leginkább hasonlóságokat kezdtem el felfedezni. Visszatértem Ázsiába, és imádtam minden pillanatát. Aztán a hasonlóságok listája hamar véget ért, ugyanis Bangkok és Tokió nagyon különböző helyek.

On the first day we decided to explore the old town and the historical buildings, so we headed towards the Grand Palace. The Grand Palace is a massive complex established in 1782, and it consists of the royal residence, throne halls, government offices and the Temple of the Emerald Buddha.

Első nap úgy döntöttünk hogy végigjárjuk az óvárost és a történelmi épületeket, úgyhogy elindultunk a Nagy Palota felé. A hatalmas épületkomplexum 1782ben épült, és itt található a királyi rezidencia, tróntermek, különböző kormányzati hivatalok, illetve a Smaragd Buddha temploma.

Temple of the Emerald Buddha

Bangkok Grand Palace

Bangkok Grand Palace

Bangkok Grand Palace

When you visit temples, you have to make sure you cover your shoulders and knees, otherwise you either won’t be let in, or you will have to wear an outfit provided by the place. So despite the fact that we were smiling on the below picture, we were super hot and sweaty. The guys had to wear the Grand Palace trousers, and they wouldn’t let us take photos of their amazing outfits. 🙂

Amikor az ember templomlátogatni készül, előnyös olyan öltözékbe bújnia ami takarja a vállat/térdet, különben két lehetőség közül választhat: vagy lemond a látogatásról, vagy vállalja hogy a templom bejáratánál található átmeneti ruházatot ölti magára ahhoz hogy bebocsátást nyerjen. Szóval az alábbi képen mosolyunk nem teljesen őszinte, ugyanis közben csöndesen tűrtük ahogy patakokban folyik rólunk a víz. A srácok nem akartak egész nap hosszú nadrágban mászkálni, így inkább a palota-nadrágot választották, viszont nem hagyták hogy deréktól lefele fotózzuk őket. 🙂

These trousers were truly horrible. And it was hot. Hot. Hot. And humid. But this didn’t matter, respecting the locals and the temples we visited was always high on the agenda, and goodness, are these places magical.

Igen, mert ezek a nadrágok rettenetesek voltak. És hőség volt. Nagyon nagy hőség. És nedvesség. De alapvetően nem törődtünk vele, ugyanis a helyi szokások tiszteletben tartása számunkra nagyon fontos, és a templomok pedig varázslatosak.

The other temple visiting rule is that you have to take your shoes off, which for me was a challenge for two reasons. The first one was that taking off and on my sandals with many straps within a few seconds while holding the camera and concentrating not to fall over is definitely not a trivial task. The second challenge was reuniting with your footwear after the visit, since everyone uses the same spot at the entrance where they leave their shoes. Despite all the effort, it is definitely worth following the rules, because (at least for me) one of the most amazing experiences in Thailand was walking around bare foot on the huge, warm stones of the temples.

A másik templomlátogató szabály az, hogy az emberek a bejáratnál le kell vegyék a cipőjüket. Ez számomra komoly kihívást jelentett két okból kifolyólag. Az egyik az volt, hogy pár másodperc alatt le- meg felvenni egy olyan szandált, ami csupa pántokból áll, miközben kezemben a fényképezőgép és koncentrálnom kell hogy ne dőljek fel, egyáltalán nem triviális feladat. A második pedig az volt, hogy minden látogatás végeztével meg is kellett találnom a szandálomat, ami megintcsak nem egyszerű tevékenység, mivel mindenki más is pontosan ugyanott válik meg a lábbelijétől. A sok erőfeszítés ellenére szerintem megéri követni a szabályokat, ugyanis (legalábbis számomra) az egyik legkirályabb thaiföldi élmény talán az, amikor mezítláb mászkálhatsz a templomok hatalmas, meleg kövein.

Bangkok Grand Palace

Bangkok Grand Palace

Since this was basically the day of visiting temples, we crossed the Chao Phraya river with a rather unstable ferry to check out Bangkok’s famous temple called Wat Arun, the Temple of Dawn. Unfortunately, it was under renovation, which was a bit sad, because we really wanted to climb up its central monument. Apparently the steep steps represent the difficulties of reaching higher levels of existence.

Mivel ez a nap alapvetően templomlátogatásról szólt, egy kissé instabil komp segítségével átjutottunk a Chao Phraya folyó másik partjára azzal a szándékkal, hogy megtekintjük a Wat Arun nevű templomot, más néven a Hajnal Templomát. Sajnos épp felújítás alatt állt, ami azért volt szomorú, mert nagyon szerettünk volna felmászni a központi tornyára. Állítólag ezek a lépcsők a lét magasabb szintjének az elérési nehézségeit szimbolizálják.

Chao Phraya River

Because we had to accept our current level of existence, we decided to explore the Old Palace instead, which was right next to Wat Arun. While we were wandering around the buildings, tiredness suddenly kicked in and we found ourselves chilling in the shadows of one of the temples together with a dog and a few cats. There was a very friendly monk sitting in a corner who blessed all of us and gave us a white bracelet we decided not to take off until the end of the trip. Unfortunately, I don’t know too much about Buddhism, and I didn’t understand a single word the monk was saying, but I am pretty certain that this is the most peaceful form of religion I have ever seen. There was something ecstatic about watching people sitting on the warm stones of the temples, praying and singing while holding flowers and incenses.

Mivel kénytelenek voltunk elfogadni létünk jelenlegi szintjét, elindultunk felfedezni a régi palotát, ami a Hajnal Temploma mellett található. Miközben az épületek között bóklásztunk, hirtelen ránktört a fáradtság, és nem sokkal később egy templomban találtuk magunkat, ahol néhány kutya és macska társaságában végre megpihentünk. Az egyik sarokban egy barátságos szerzetes üldögélt, megáldott minket, és mindannyiunkra egy fehér karkötőt bogozott, amit egyikünk sem vett le a thaiföldi tartózkodásunk alatt. Sajnos nem sokat tudok a Buddhizmusról, és a szerzetesnek egy szavát sem értettem, de egy dolog biztos: az összes vallás közül amit valaha láttam számomra ez eddig a legbékésebb és -barátságosabb. Egészen mámorító érzés figyelni az embereket amint a templomok meleg kövein üldögélnek, imádkoznak és énekelnek miközben virágokat és füstölőket tartanak a kezeikben.

This was one of my favourite little moments of the adventure. Sitting there in the shadows, the peace and tranquil sounds and smells, all while watching this Buddhist monk blessing those that wished to be blessed. At least that is what I think it was. There was no sign of judgement, all were welcome into this quiet little serenity. And as I in turn had my wrist adorned to this bracelet, I knew we’d all keep them on for our duration in Thailand, and this brought yet another calm smile to my face.

Ez volt az egyik kedvenc pillanatom kalandunk során: ott üldögélni az árnyékban, érezni ahogy béke, nyugalom, hangok és illatok vesznek körül, és figyelni ahogy a buddhista szerzetes mindenkit megáld aki kéri az áldását. Legalábbis azt hiszem, hogy ez történt. Ítélkezésnek semmi jelét nem láttam, akárki részese lehetett ennek a csöndes derűnek. Amikor sorra kerültem, és az én csuklómra is felkerült a karkötő, tudtam hogy mindannyian viselni fogjuk az út végéig, és ez egy újabb békés mosolyt varázsolt az arcomra.

Bangkok Old Palace

Bangkok Old Palace

Bangkok Old Palace

Bangkok Old Palace

There was another temple we wanted to find, which was a bit further away and we had to walk quite a bit to get there. When you are wandering around Bangkok, you notice right away that everything that’s not a temple or a historical building looks quite rough, messy, and surrounded by hundreds of wires. The amount of wires can be easily explained: whenever a wire needs to be replaced, the old one is not actually removed (because they have no idea which one is the one that has to be removed), so they just add a new one instead. This way the amount of wires is constantly increasing.

Volt még egy templom amit szerettünk volna meglátogatni, viszont ez kicsit távolabb esett a központtól, és elég sokat kellett gyalogolnunk amíg rátaláltunk. Mikor az ember Bangkokban sétál, egyből szembetűnik, hogy minden ami nem templom vagy történelmi jelentőségű épület, az bizony elég komor, rendezetlen és rengeteg drót veszi körül. A drótok mennyisége azzal magyarázható, hogy amikor valamelyiket ki kell cserélni, a régit nem távolítják el (ugyanis fogalmuk sincs, hogy melyiket kéne levágni), csak egy újat vezetnek végig a kívánt helyen. Így aztán – ki gondolta volna? – a drótok száma folyamatosan növekszik.

This is one of the notable similarities to Japan I instantly warmed to in Bangkok when we first arrived. No where else in the world have I seen so many wires, apart from perhaps my love of AV and electronics!

Ez az egyik jelentős hasonlóság Thaiföld és Japán között, amire már abban a pillanatban rálelkesedtem, ahogy Bangkokba érkeztünk. Sehol máshol a világon nem láttam ennyi drótot, leszámítva persze a nagy szerelmemet, az AV és elektronika területét.

IMG_7395

IMG_7537

Bangkok wires
(Photo by Will)
Bangkok Wires
(Photo by Will)

The temple we wanted to see was Wat Prayun, and the main reason for our visit was the pond next to it, home for lots of terrapins. They reminded me of my terrapins at home, the only difference being the fact that while these ones were happily chewing on lettuce and banana, mine refuse eating everything that’s not beef. I think I must have spoiled them…

A templomot Wat Prayunnak hívják, és a fő ok amiért látni szerettük volna az a mellette található tavacska, ami teknőcök tucatjainak ad otthont. Amint megpillantottam őket, egyből az otthoni jószágaim jutottak eszembe. Az egyetlen jelentős különbség talán az volt, hogy míg ezek örömmel eszegették a banánt meg a salátaleveleket, az enyémek mindent visszautasítanak ami nem marhahús. Biztosan nagyon elkényeztettem őket… 

…and there was this pigeon happily bouncing from one terrapin to another. So cute! It’s great to watch a slow, relaxed bunch of reptiles just taking life so easy.

…aztán ott volt ez a galamb. Boldogan ugrált egyik teknős páncéljáról a másikra. Tökjó látni ezeket a lassú, nyugodt hüllőket, ahogy ilyen lazán, szinte félvállról veszik az életet.

Wat Prayun terrapins

Wat Prayun terrapins

We were quite tired so we decided to head back to the hotel. On our way home we managed to see the beautiful sunset over the river Chao Phraya. Also, the clouds suggested that a thunderstorm is fast approaching…

Mivel meglehetősen fáradtak voltunk, úgy döntöttünk, hogy hazaindulunk. Út közben megcsodáltuk a Chao Phraya folyó mögé lemenő napot, ugyanakkor a serényen gyülekező felhők arra engedtek következtetni, hogy közeledik a vihar…

Chao Phraya sunset

We accidentally bumped into a Thai McDonald’s and had a YOLO moment (or we just didn’t want to have pad thai again): ‘Let’s try McThai…’. It was surprisingly tasty, and the funny thing is that they have many dishes on their menu that come with rice.

Véletlenül egy thai McDonald’sra bukkantunk, és hirtelen elragadott az “egyszerélünk” pillanat (vagy csak nem akartunk megint pad thai-t vacsorázni): “Próbáljuk ki a McThai-t…”. Meglepően finom volt, és ami vicces, hogy az étlapon rengeteg olyan fogás szerepel, amihez rizst szolgálnak fel.

And, like all the 7 Elevens in Thailand, McDonald’s was freezing. Heaven! I love the sensation you get from jumping into 15 degree coolness before diving back outside into the tropical, wet, 35+ degree weather. It’s quite an experience.

A 7 Eleven boltokhoz hasonlóan a McDonald’sban is dermesztő hideg volt. Számomra ez valóságos mennyország, ugyanis imádom azt az érzést amikor a 15 fokos hidegben hűsölhetek mielőtt visszatérek a trópusi, nedves, 35+ fokba.  

IMG_7492

When we looked for accommodation before the trip, we found this lovely place called Chern Hostel, with a good walking distance from the city centre. We had a room with four beds and air conditioning, which in monsoon season is quite an important feature because it is super hot and wet, so very often you feel like you can’t even breathe. The hostel had a massive common area with a computer, bean bags, board games, and a giant dart board. It was the perfect location for travellers to meet and hang out. There were a few seats in front of the hostel as well, where smokers (not us) and cat lovers (us) liked to spend the evenings. Yes. Cat lovers. I am saying this because the hostel had a cat, even though they might have not known about his existence officially.

Pár héttel az utazás előtt, mikor keményen folyt a szálláskeresés, véletlenül rátaláltunk a Chern Hostel nevű helyre, aminek egyik nagy előnye, hogy sétatávolságra található a városközponttól. Egy négyágyas, légkondis szobát választottunk, ami így monszun időszakban biza fontos funkció, ugyanis általában olyan nedvesség és forróság van, hogy az embernek néha még a légzés is nehézséget okoz. A hostel egy hatalmas közösségi térrel rendelkezik, ami számítógéppel, babzsákokkal, társasjátékokkal és egy hatalmas dart táblával van felszerelve. Az utazók számára ez egy tökéletes hely ismerkedni, tapasztalatot cserélni, élménybeszámolókat tartani, vagy csak úgy simán lógni. Aztán van néhány asztal a hostel bejárata mellett is, ahol általában a dohányzó népek (nem mi) és a macskakedvelő népek (mi) üldögéltek. Igen. Macskakedvelő népek. Ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert a hostelnek volt egy macskája, annak ellenére, hogy valószínűleg hivatalosan nem is tudtak a jószág létezéséről.

Bangkok and cats. Lots and lots of cats. But none of them were as endearing as our little black hostel cat. I miss the little meowing creature.

Bangkok és a macskák. Rengeteg macska mindenhol. De egyik sem volt annyira szeretetreméltó, mint a mi kis fekete hostel cicánk. Most is hiányzik ez a kis állandóan nyávogó teremtmény.

DSC_0020_5
(Photo by Will)

IMG_20150923_162105

During our short stay we started to have an evening routine: get home before the crazy monsoon rain , drop cameras and bags off, go to 7 Eleven (our beloved tiny supermarket right on the corner of our street), get some beer for ourselves and tuna for the cat,

Rövid tartózkodásunk alatt egészen komoly esti rutint alakítottunk ki: hazaérni lehetőleg az őrült monszun vihar előtt, ledobni fényképezőgépet, táskát, elmenni a 7 Elevenbe (az imádott sarki élelmiszerboltba) magunknak sört, a macskának pedig tonhalat venni,

go back, feed the cat,

hazamenni, megetetni a macskát,

IMG_20150923_214948

let the cat sleep on us,

hagyni hogy valamelyikünkön elaludjon,

DSC_0008_4
(Photo by Will)

drink the beer,

sört inni,

IMG_20150912_231407

enjoy the thunderstorm,

élvezni a vihart,

IMG_20150913_211747

and finally go upstairs and watch Ash falling asleep on the beanbags while Orsi beats Will in chess.

végül bemenni, és azon nevetgélni, ahogy Ash elalszik az egyik babzsákon, miközben Orsi porrá veri Willt sakkban.

To be continued…

Folytatása következik…

One Comment

Leave a Reply

Your e-mail address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.