Bangkok Trilogy: Part 2 – Markets, Tuk-tuks and Bangkok Skyline

On our second day in Bangkok we decided to head towards the business district to explore both the shopping malls and the street markets. Normally I am trying to avoid shopping while I travel, but let’s be honest, an Asian shopping mall is something you can’t really miss. Because this district was quite far away, we had to rely on some other means of transportation besides our feet. So let’s stop for a moment and talk about an average tourist’s chances for not being ripped off while getting to the chosen destination.

Második nap Bangkok üzleti negyede felé vettük az irányt, ugyanis itt található a legtöbb bevásárlóközpont meg utcai vásár. Utazás közben általában mindig próbálom kerülni ezt a vásárlás dolgot, de az ázsiai bevásárlóközpontok szerintem kihagyhatatlanok. Mivel ez a negyed kicsit távolabb esett a szállásunktól, a lábaink mellett másféle közlekedési eszközt is megpróbáltunk igénybe venni. És akkor most álljunk meg egy pillanatra és tekintsük át, mik egy átlagos turista esélyei arra hogy ne húzzák le anyagilag miközben megpróbál eljutni valahova.

First, there are the famous tuk-tuks. They are everywhere, and the drivers are either sitting on the front seat half-asleep waiting for something to happen, or they jump in front of you out of nowhere shouting ‘TukTuk! TukTuk!’ very loudly . They usually try to ask for a high price, and if you say no, they lose interest in you and go back to their vehicle to take another nap. If you say yes, they are very keen to take you to your destination as soon as possible, and your only task is to make sure you are not getting shaken off the tuk-tuk during the journey.

Előszöris ott vannak a híres tuk-tukok. Tele van velük a város, és a sofőrök rendszerint vagy az első űlésen heverésznek és békésen várják hogy történjen valami, vagy pedig a szívbajt hozzák a turistákra azzal hogy a semmiből előugranak és hangosan kiabálják: “TukTuk! TukTuk!”. Meglehetősen magas áron kínálják a közlekedés eme népszerű módját, amit ha az ember nem fogad el, akkor szó nélkül visszavonulnak sziesztázni. Ha valaki mégis igent mond, akkor mindent megtesznek a cél gyors elérése érdekében, és az utasnak csak az a dolga hogy becsületesen kapaszkodjon, különben le talál potyogni a járműről.

The other option is to take a taxi. They come in many different and very spectacular colours, such as bright pink, orange, blue, green with a yellow stripe, etc. The problem you face with taxi drivers is always the same: most of the time they refuse to use the taxi meter, and they try to make you agree on the price in advance. Their prices are similar to the London Black Cabs’, and if you are unhappy, they simply say ‘This is the Taxi Mafia’ and drive away, leaving you in the middle of the road in the pouring rain.

A másik opció a taxi. Más városok hagyományos sárga autóival ellentétben Bangkokban a taxik mindenféle színben előfordulnak, és ezek a színek többnyire rikítóak: rózsaszín, narancssárga, kék, zöld sárga csíkkal, stb. A gond a taxisokkal mindig ugyanaz: nem hajlandóak bekapcsolni a taxi órát, és megpróbálják előre megmondani hogy mennyi az annyi. Ez nem is lenne baj, ha az árak nem a londoni taxiárakkal vetekednének. Ha nemtetszésedet fejezed ki, csak annyit válaszolnak: “Ez itt a taxi maffia”, majd se szó se beszéd elhajtanak, és otthagynak az út közepén a zuhogó esőben.

This is one of the main things that differentiates my travels in Japan in comparison to Bangkok and Thailand. Tokyo for example, has an incredibly efficient transportation system with a pricing structure that doesn’t deviate from the norm. Thailand has more of a wild side to it, it never felt dangerous in a any way, but you do have to keep your wits about you in order to not be taken advantage of. This adds to the sense of adventure and exploration, as sadly, this part of Asia still has a lot of very obvious poverty in a way that we’re not used to seeing in Europe. So, a lot of the Taxi Mafia and the Tuk Tuk drivers take advantage of the tourist influx to Bangkok by trying to make as much money as they can, thankfully this isn’t always the case, as we met some very honest and lovely drivers as our journey continued. (For example that poor man, who was desperate to make sure we get to the airport on time 🙂 )

Azt hiszem ez az egyik legjelentősebb különbség amit a Japánban és Thaiföldön tett utazásaim során felfedeztem. Tokió nagyon hatékony közlekedési hálózattal rendelkezik, és az árak egyáltalán nem térnek el az elvárttól. Thaiföld ezzel szemben kicsit vadabb: ugyan soha sehol nem éreztük veszélyben magunkat, arra hamar rájöttünk hogy ébernek kell lennünk ha nem szeretnénk hogy kihasználjanak, de végülis ez is a kaland része. Sajnos a szegénység és a nyomor egy európai ember számára kifejezetten szokatlan mértékben van itt jelen, így aztán érthető, ha a taxi maffia és a tuk-tuk sofőrök megpróbálják a lehető legtöbbet kihozni a Bangkokba érkező turistaáradatból. Utunk során azért volt szerencsénk néhány igen becsületes és jószándékú sofőrrel is találkozni. (Ott volt például az a szegény bácsi, aki kétségbeesetten próbált miket időben kijuttatni a reptérre 🙂 )

Then there are the buses, but we didn’t manage to understand the network or find the bus stops. They looked quite old as well, so I don’t really mind.

Aztán ott vannak a buszok, de mivel nem sikerült kisilabizálnunk a buszhálózat rejtelmeit és a buszmegállókat sem vettük mindig észre, erről az élményről lemaradtunk. Annyira azért nem bánom, mert nagyon ócskának néztek ki.

After struggling for a while with finding the best transportation method, we ended up using… guess what? Uber, of course! The drivers (even though they only knew very little English) were super sweet and helpful, and they used brand new Japanese cars. I remember, one of them was a young guy, wearing suit, and when we asked him why did he join the Uber business, he explained that he is working in one of the banks but he loves driving, so this is what he does in his free time. One time, when a Taxi Mafia member refused to take us home, it was very satisfying to make him watch us getting into an Uber car. Muhahaha.

Jó ideig szenvedtünk ezzel a közlekedés témával, aztán végül megtaláltuk a megoldást. Na vajon mi volt az? Hát persze, hogy az Uber! A sofőrök (annak ellenére, hogy szinte alig beszéltek angolul) kivétel nélkül mind nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, és mindannyian vadiúj japán autókkal rótták a főváros utcáit. Emlékszem, volt egy fiatal srác aki öltönyt viselt, és mikor megkérdeztük, miért uberezik, azt válaszolta hogy nap közben egy bankban dolgozik, de annyira szeret vezetni, hogy ezt csinálja a szabadidejében. Egyszer pedig, mikor egy taxi maffia tag nem volt hajlandó hazavinni, istenkirály érzés volt a szeme láttára bevágódni egy Uber autóba. Muhahaha.

Traffic in Bangkok is mad. The lanes seem to be only road decorations, because none of the vehicles follow them. Motorbikes and tuk-tuks are everywhere and they are overtaking the cars and buses from every possible side and angle, while people are pushing their little chariot in between the cars, trying to sell the food they just made. Sometimes the whole traffic is stopped by lights and barriers, because a train has to cross the whole 8-lane road. Even though this whole ‘system’ is proper chaos, during our stay we didn’t see a single accident. I think everyone is aware that this is absolutely mental, hence they are super careful and observant. Anyway, I don’t think I would ever attempt to drive there. 🙂

Bangkok forgalmára az őrült jelzőt alkalmazni roppant enyhe lenne. A sávok többnyire csak útdíszként funkcionálnak, ugyanis az autók ügyet sem vetnek rájuk. Motorbiciklik és tuk-tukok tucatjai bukkannak fel a semmiből és próbálják megelőzni az autókat minden lehetséges oldalról. Közben utcai árusok tologatják a kis ételes szekereiket a közlekedési lámpák közelében, és abban reménykednek, hogy az éhes népek várakozás közben elkapkodják a frissen készült kaját. Néhol sorompók zárják le egy komplett 8 sávos út forgalmát, és mindenkinek türelmesen meg kell várnia amíg a vonat átvágtat az adott helyen. Annak ellenére hogy az egész “rendszer” kaotikus, tartózkodásunk során egyetlen balesetet sem láttunk. Ez valószínűleg pont annak köszönhető, hogy mindenki tisztában van a helyzettel, és nagyon figyelmesen vezet. Ettől függetlenül én valószínűleg soha nem mernék Bangkokban autót vezetni. 🙂 

I second the sentiment of not ever attempting to drive in Bangkok, not really due to the insane amount of cars, bikes, buses and Tuk Tuks everywhere, but mostly as you can get stuck in gridlock a lot of the time which would limit your options of being able to jump out of the vehicle at any time. However, this is one of the most amazing things about Bangkok, it’s so much fun to watch the traffic weave in and out of each other, almost like a mechanical dance show. I loved it. It’s so far from any sort of road etiquette you’ll see in the Western world (apart from maybe Paris!), and is one of the most standout things about Asian cities. I’ve only seen videos of the driving you’ll see in India, and after Bangkok I imagine I have a small taste of what that’s like.

Én is hasonlóan érzek a vezetés kapcsán, de engem nem feltétlenül az őrült mennyiségű autó, motorbicikli, busz és tuk-tuk zavarna, hanem az, hogy az ember folyamatosan dugóban ül, és nem lehet csak úgy hirtelen kiugrani és gyalog folytatni az utat. Ennek ellenére Bangkokban az egyik legkirályabb dolog a forgalmat bámulni, ugyanis (talán Párizst leszámítva) teljesen távol áll bármiféle nyugati közlekedési etikettől, és szerintem ez az ázsiai városok egyik legkiemelkedőbb jellemzője. Korábban csak videókat láttam az indiai vezetési stílusról, aztán Bangkokban meg is tapasztaltam azt amit a videókból csak sejtettem.

Even though on the map you can see specific markets positioned on designated areas, I had the feeling that in Bangkok everyone tries to sell absolutely everything even on the smallest spot on a random corner. There are many people having a temporary ‘kitchen’ set up for cooking traditional food we were never brave enough to try. To be honest, after realising that they are keeping the raw meat under the sun for hours before actually preparing it, we were pretty sure that the ambulance would take us right away if we eat that. Not to mention, that during our stay I didn’t even see a single ambulance car… In general our food-rule was that we don’t eat meat, anything raw, and anything that could have been washed in who-knows-what-kind-of water.

Az utcai vásároknak a térképen pontosan kijelölt és behatárolt helye van, de nekem valahogy állandóan az volt az érzésem, hogy Bangkokban mindenki megpróbál minden lehetséges utcasarkon eladni valamit. Sokan utcai “konyhákat” alakítanak ki, ahol hagyományos helyi ételeket készítenek, amihez mi soha nem éreztük igazán bátornak magunkat. Az igazság az, hogy miután rájöttem, hogy ezek a népek képesek a nyers húst órákon át a tűző napon tárolni mielőtt elkészítik, szinte biztos voltam benne, hogy ha eszünk belőle, a mentő tuti elvisz. Arról nem is beszélve, hogy tartózkodásunk alatt nem is láttam mentőautót… Az étrendünk emiatt egészen egyszerű volt: nem ettünk húst, semmit ami nyers, és semmit ami ki-tudja-milyen-vízben volt megmosva.

Another big clash of cultural differences here, both stemming from the street food standard you’ll see in many parts of Asia (which many hipster restaurants in London will try to copy, although calling a brick and mortar restaurant ‘street food’ is a bit contradictory, surely?) and also the larger amount of people living literally on the street. This will be due to poverty most of the time, but perhaps over the years people have chosen to live like this, and as a result in this part of the world one would argue they will have better immune systems and can deal with the breakdown of food in a different way. I believe this is also in reverse, our incredible love for all things dairy have built our digestion systems to cope with this over the years. Nevertheless, it’s another wonderful thing to view the different culinary aspects of places you travel to.

Ez egy másik hatalmas kulturális különbség volt számunkra, ami egyrészt a street food színvonalából (amit a hipszter londoni éttermek természetesen megpróbálnak lekoppintani, de street foodnak nevezni egy téglákkal és habarccsal rendelkező étterem végtermékét kissé ellentmondó), másrészt az utcán élő emberberek magas létszámából ered. Attól függetlenül, hogy önszántukból teszik-e ezt, vagy mert annyira szegények, azzal valószínűleg mindenki egyetért, hogy ezeknek az embereknek sokkal erősebb az immunrendszerük, és másképp bontják le a helyi ételeket. Szerintem ez fordítva is igaz, ugyanis a mi emésztőrendszerünk meg valószínűleg a tejtermékekkel birkózik meg jobban. A lényeg az, hogy szerintem az utazásoknak mindig érdekes és lenyűgöző része a helyi gasztronómiai szokások megismerése.

Apart from food they sold lots of other things, such as sunglasses,

Kaján kívül rengeteg mindent árulnak a vásárokban. Pl. napszemüveget,

dried grasshoppers (and cockroaches),

szárított szöcskét (és csótányt),

dried fruit,

szárított gyümölcsöt,

fresh fruit and fruit juice,

friss gyümölcsöt és gyümölcslevet,

and flowers.

és virágokat.

Usually these markets were all open until very late.

Általában ezek a helyek este későig nyitva tartanak. (Azt hiszem itt nem is ismerik a vasárnapi zárvatartás fogalmát, haha 🙂 )

We started to feel very tired and hungry, so we decided to find a food place which is more European-stomach friendly in order to avoid food poisoning. As usual, the unplanned things seem to turn out to be the best. We accidentally found a hidden place that looked like a peaceful oasis, far from the crowd and the noise, with a huge garden full of flowers, a tiny rivulet and a fountain. First it was a bit suspicious, because there was absolutely no one else apart from us, but later on we realised that the explanation for this was simply the timing: we got there exactly between lunch- and dinnertime. We were so exhausted, that I didn’t take any useful photos about the place or the food we had, but if you are around the Pratu Nam area, you should definitely check it out. Its name is Once Upon A Time and you will find many good reviews and detailed blog posts about it.

Egy adott ponton a sok mászkálástól nagyon fáradtak és éhesek lettünk, és úgy döntöttünk hogy az ételmérgezés elkerülése végett megpróbálunk egy európai-gyomorbarát helyet találni. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de velem elég gyakran előfordul, hogy az előre nem tervezett dolgok sikerülnek a legjobban. Ez esetben egész véletlenül egy eldugott étterembe botlottunk, ami leginkább egy békés oázisra hasonlított, távol a tömegtől és a zajtól. Volt egy hatalmas virágos kertje, benne patak és szökőkút. Először kicsit gyanúsnak tűnt, hogy rajtunk kívül nem volt senki más a helyen, de aztán rájöttünk, hogy ez pusztán csak az időzítés oka, mivel épp az ebéd- és a vacsoraidő közti holtidőben tévedtünk oda. Olyan kimerült voltam, hogy semmi használható fotót nem lőttem sem a helyről, sem pedig az ebédről, de aki a Pratu Nam nevű környékre téved, mindenképp látogasson el ebbe az étterembe. Once Upon A Time a neve, és rengeteg jó véleményt illetve részletes blogbejegyzést lehet olvasni róla a neten. 

After the main sights of a city are all checked, my absolute favourite activity is to just randomly explore. I always found that the moment you deviate from the very well known tourist routes, you will find the most interesting and unbelievable things. It was not any different this time either. When we left the food place, we were just walking around the area without a clear plan and suddenly found some train tracks. The train tracks themselves were not very unusual, but what we found all the way next to them was breathtaking. This was the place where homeless people built their own little houses and tried to make life endurable. Most of them were sitting in front of their huts watching us almost as interested as we watched them. After a while they got used to our presence, and started smiling, waving and one of them invited us for a cup of tea (which we politely refused). The kids were playing outside, and every time their parents asked for something, they seemed to be very kind and obedient. This place was so touching, it made us go speechless. These people didn’t own material goods, yet, they seemed to have the most important thing: happiness.

Miután egy város kötelező látnivalói ki vannak pipálva, imádok csak úgy céltalanul mászkálni és felfedezni. Szerintem amikor az ember letér a sokak által ismert és követett turista útvonalakról, olyankor talál rá a legérdekesebb és leghihetetlenebb dolgokra. Aznap is ez történt. Ebéd után beütött a kajakóma, és különösebb terv hiányában a környéken kóvályogtunk. Egyszercsak vasúti sinekbe botlottunk. Maguk a sinek csöppet sem voltak szokatlanok, hanem amit mellettük találtunk az lélegzetelállító volt. Hajléktalan emberek igen nagy csoportja tartotta ezt a helyet alkalmasnak arra hogy viskókat építsen, és megpróbálja mindennapjait elviselhetővé tenni. Sokan a házikóik előtt üldögéltek, és legalább annyira kíváncsian szemléltek minket, mint mi őket. Egy idő után hozzászoktak a jelenlétünkhöz, mosolyogtak, integettek, és egyikük meghívott teázni (amit mi udvariasan elutasítottunk). A gyerekek kint játszottak, de ha szükség volt valamire, mindig készségesen segítettek szüleiknek. A látvány annyira megható volt számunkra, hogy csak szótlanul nézelődtünk, sétáltunk és fotóztunk. Annak ellenére, hogy az itt élő az emberek semmiféle anyagi javakkal nem rendelkeztek, mégis úgy tűnt hogy magukénak mondhatnak egy igen fontos dolgot: a boldogságot.

We were so fascinated, that we didn’t even realise when the train came. We jumped off the tracks only when one of the local ladies started to wave and scream something in Thai. We quickly understood that if we don’t move, we will soon become pretty flat.

Annyira el voltunk varázsolva, hogy észre sem vettük a közeledő vonatot. Csak akkor ugrottunk félre, mikor az egyik helyi nő integetni és kiabálni kezdett valamit Thai nyelven. Elég hamar megértettük, hogy ha nem mozdulunk, a vonat kilapít mindannyiunkat.

Nothing beats that sense of freedom as you explore new parts of the world, but there’s something especially interesting about exploring places off the beaten track. You could quite easily stick to the recommended tourist spots of every place you go to, but you’d miss seeing the real culture and life and blood of a city or town you visit. Stumbling across the railside communities in Bangkok is one of my most memorable moments, and as Csilla mentions, the children and people all seemed so happy, material goods were absolutely not part of their daily lives, and they probably wouldn’t want them to be. This was the real moment when you realise the complete mix and charming mess that Bangkok is.

Nem sok jobb dolog van annál, amikor az ember szabadon mászkálhat és a világ újabbnál újabb részeit fedezheti fel, de talán még ennél is különlegesebb érzés letérni a kitaposott útról. Pofonegyszerű és nem igényel túl sok gondolkodást, ha valaki mindenhol csak az előírt turista látványosságokat járja be, viszont ezzel lemarad az igazi kultúra, a helyi élet és a város lelkének a megismeréséről. Számomra a thaiföldi utunk egyik legemlékezetesebb pillanata volt rátalálni erre a vasúti sinek mentén élő közösségre. Amint azt már Csilla is említette, az itt élő emberek mind nagyon boldognak tűntek annak ellenére hogy az anyagi javak nem képezték életük szerves részét. Ez volt az a pillanat, amikor igazán szembesültünk Bangkok bámulatos zűrzavarával és rendezetlenségével.

As a contrast, we finished our day on the top of the Baiyoke Sky Tower, which is about 100m away from the train tracks and the poverty, and it is basically a symbol of richness and abundance. The special feature of the tower is that it offers a 360 degree view of the city, which means that you are standing on a constantly moving terrace, which – let’s be honest – is super cool, but definitely not photographer friendly, because there is absolutely no way for you to take a photo with long exposure time. But… we were trying our best.

Csak hogy igazán ellentmondásos legyen, a napot a Baiyoke Sky Tower-ben zártuk, ami a gazdagság és bőség szimbóluma, és mindössze 100 méterre található a vasúti sinek mentén látott nyomortól. A torony különlegessége az, hogy 360 fokos panorámát nyújt Bangkokról, ami valójában azt jelenti hogy a látogató egy folyamatosan mozgásban levő teraszról csodálhatja meg a várost. Ez mind szép és jó, csak épp nem fotográfusbarát, ugyanis ilyen körülmények között képtelenség hosszú záridős képeket készíteni. Na de azért mi próbálkoztunk…

When we came down from the 84th floor, it was already pouring rain, and we were standing in the middle of the road, feeling hopeless, because the taxi drivers refused once again to take us home for an acceptable fare.

Mikor leértünk a 84. emeletről, már javában szakadt az eső, és mi újból ott álltunk kétségbeesetten az út közepén, ugyanis a taxi sofőrök nem voltak hajlandóak hazavinni minket elfogadható áron.

To be continued…

Folytatása következik…