Bangkok Trilogy: Part 3 – People, Graffiti and Another Temple

As I already mentioned in my previous blog posts, I am very shy when it comes to taking photos of people without them noticing. People in Bangkok truly inspired me and I felt the urge to try and take some nice portraits, but I was seriously struggling with the task. The secret is simple (in theory): just be very quick. Because I am still a beginner, and I need some time to try and frame my picture properly and make sure the focus is ok as well, sometimes people spotted my activity and I had to say goodbye to my carefully planned natural shot. Most of my subjects were smiling and posing, but some people had the exact opposite reaction, and looked at me with a very grumpy face.

Amint azt már korábban is említettem, eléggé nyuszi vagyok, ha idegenek fotózásáról van szó úgy, hogy azok ne vegyék észre. Ugyanakkor a Bangkokban élő emberek erősen inspiráltak, és állandó késztetés gyötört, hogy megpróbálkozzam a portréfotózással. Persze nem volt könnyű. Elméletileg a dolog pofonegyszerű: nagyon fürgének kell lenni. Mivel én még mindig kezdőnek számítok, szükségem van egy kis időre, hogy a képet megfelelően komponáljam és a fókusz is rendben legyen. Így aztán az alanyaim néha felfigyeltek a gyanús tevékenységemre, én pedig búcsút mondhattam a gondosan megtervezett természetes fotónak. A többség ilyenkor mosolyogni vagy pózolni kezdett, de az is előfordult hogy morcos arcot vágott és egyáltalán nem volt elragadtatva.

The ladies on the below picture were in the middle of a photo shoot, and I thought they won’t even notice one more camera. Well, I was wrong. When I tried to take a picture, they spotted me right away, started waving and decided not to let me go until we don’t have a picture together. They were super sweet. 🙂

Az alábbi képen látható hölgyek épp egy hivatalosnak tűnő fotózáson vettek részt, és nagyon pózoltak a kameráknak. Gondolván, hogy eggyel több fényképezőgép már nem oszt nem szoroz, és úgysem fognak észrevenni, én is bepróbálkoztam. Hát nem volt igazam, ugyanis azonnal kiszúrtak. Mosolyogtak, integettek, körülvettek, és nem hagytak lelépni egészen addig, amíg nem készítettünk egy közös képet. Tök aranyosak voltak. 🙂

People watching is something that I do an awful lot in my day to day life, and when exploring new places I find myself watching people even more. I know that this is something that a lot of people do, and also there lies the magic of capturing people with a camera. Like Csilla, this is something I’ve not had the courage to do much of yet… I’m always fascinated by the thought of all the photography that is being captured in our generation, with all this incredible technology at our fingertips, just even the most basic smartphone can take great shots these days I can only imagine that in 500 or 1000 years people will have such a fantastic amount of very visible history to look at, and natural street photography capturing people in their day to day lives will no doubt be at the top of history lessons.

Az emberek megfigyelése egy olyan tevékenység amit napi szinten űzök, de amikor egy számomra még ismeretlen helyre utazom, mindig azon kapom magam hogy még az átlagnál is többet bámulom az embereket. Ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül. Annak pedig külön varázsa van, ha fényképezőgéppel is sikerül megörökíteni a látottakat, de Csillához hasonlóan eddig nekem sem volt túl sok bátorságom hozzá… Ugyanakkor lenyűgözőnek tartom a generációnk által rögzített fényképmennyiséget, ami a mindenki számára elérhető technológiának köszönhető. Napjainkban még egy egyszerű okostelefon is elég ahhoz, hogy valaki érdekes fotókat készíthessen. Ez a sok dokumentum nagyon gazdagon és látványosan fogja bemutatni korunkat azok számára akik 500 vagy 1000 év múlva ilyenkor épp történelem órán üldögélnek.

There is an amazing place in Bangkok called the Sathorn Unique Tower, but people simply refer to it as ‘The Ghost Tower’. The 49 floor unfinished  building has been cursed to ruin for the past 20 years, because the construction works stopped during the 1997 Asian financial crisis. Every now and then dead bodies appear in it, which makes locals believe that the place is haunted, and they usually keep their distance. The only people who seem to be very interested in this building are the urban explorer tourists. Unfortunately, we found out about its existence right at the end of our trip, and we didn’t have time to go and have a look, but I thought it’s worth mentioning, so anyone who reads this and has a chance to visit Bangkok won’t miss the opportunity.

Van egy nagyon különleges épület Bangkokban, aminek hivatalosan Sathorn Unique Tower a neve, de a helyiek egyszerűen csak Szellem Toronynak emlegetik. Ez a 49 emeletes befejezetlen épület lassan 20 éve áll elhagyatottan. A munkálatokat az 1997es ázsiai pénzügyi válság miatt hagyták félbe, és soha nem folytatták. Néha holttesteket is találnak itt, emiatt a lakosság úgy tartja hogy a hely tele van szellemekkel, és messziről elkerüli. Ezzel szemben a hátizsákos utazók számára ez a torony önmagában megér egy repjegyet Bangkokba. Sajnos mi már nem jutottunk el ide, mert túl későn szereztünk tudomást az épületről, de úgy gondoltam, érdemes megemlíteni, hátha valaki aki ezt olvassa, épp Bangkokba készül, és ennek köszönhetően nem marad le erről a rendhagyó élményről.

We found out about this tower from a couple of painters whom we bumped into at an abandoned part of Bangkok (I think it is called I’m Park) we stumbled upon after Ash had spoken to some locals in an art shop. This abandoned part of town is a result of investors who want to use the land to build yet another giant shopping mall, demand for these is apparently high as Bangkok’s tourism trade and economy is increasing.

Néhány graffitis arc mesélt nekünk erről a toronyról, akiket Bangkok egy elhagyatott negyedében kószálva (aminek azt hiszem I’m Park a neve) ismertünk meg. Ide természetesen Asht követve jutottunk el, miután egy helyi művész boltban megtudta, hogy hova kell menni, ha alkotni szeretne. Mivel a turizmusnak köszönhetően Bangkokban a gazdaság egyre csak növekszik, és emiatt egyre több hatalmas bevásárlóközpontra van igény, a befektetők megpróbálnak ennek az igénynek eleget tenni. Az I’m Park egykor lakások és boltok százainak adott helyett, most pedig üresen áll, és várja közeljövőben kezdődő munkálatokat.

Walking around the streets of this derelict part of the city is quite a surreal experience – you can walk into any shop, go up into any apartment, walk through the back streets, you name it. Of course it has a very post apocalyptic atmosphere, many parts of the concrete had given way to nature, as plants start to push their way through to get their view of the light above. This is not the first time I’ve been to a place like this though, the scenery is very similar to a great number of video games.

Meglehetősen szürreális élmény ezeken az elhagyatott utcákon sétálni: bejárhatod az összes boltot, felmehetsz akármelyik lakásba és átvághatsz minden kis sikátoron. A fákkal és egyéb növényekkel benőtt betontömeg egészen posztapokaliptikus hangulatot teremt. Számomra nem ez volt az első alkalom, hogy ilyen helyen jártam, és szerintem ez a látvány sokszor nagyon hasonlít a videojátékok világához.

A big attraction to this abandoned part of Bangkok is the vast amount of street art and graffiti that cover all the walls. Ash was in his element, walking around and taking pictures of every wall, as he would point out the artists he recognised and mention the symbolism of what some of the pieces represented.

Ennek a helynek a vonzereje a hatalmas mennyiségű graffitivel borított falakban rejlik. Ash persze elemében volt, körbe-körbe mászkált, minden falat lefotózott, rengeteg művészt felismert a munkájáról vagy az aláírásáról, és közben kifejtette a képeken megtalálható szimbólumok jelentéseit.

Of course, when you are travelling with a graffiti master, you will have to wait patiently both until he buys the perfect paint and then finds a suitable spot for slapping the wall. It’s great fun though. 🙂

Természetesen, mikor az ember egy graffiti mesterrel utazik, türelmesen ki kell várnia mind a tökéletes festékek, mind pedig az alkotáshoz megfelelő falfelület megtalálását. Egészen jó móka. 🙂

It wasn’t long before Ash found a perfect shop for him to add his touch to this little part of Bangkok. As he painted away, Orsi set her smartphone to run a timelapse while I wandered up to the roof, braving the crumbling concrete stairs and exploring each floor as I climbed to the top of the building.

Nem kellett sokáig várni arra hogy Ash megtalálja a számára megfelelő falat és Bangkokban is nyomot hagyjon maga után. Orsi timelapse videót készített erről, én pedig az omladozó lépcsőkkel dacolva elindultam a tető felé.

Upon returning, even Orsi had joined in with her first piece of wall art, making use of one of the many holes and broken walls. As we enjoyed exploring these shops and abandoned streets, you can’t help but wonder what was once there, when it was a living a breathing part of the city.

Mire visszaértem, már Orsi is festéket ragadott, és alkotásába még az egyik falon található lyukat is belefoglalta. Miközben ezeken az elhagyatott helyeken mászkáltunk, nem tudtunk nem arra gondolni, hogy egyszer ez is Bangkok egy élettel és nyüzsgéssel teli része lehetett.

We could not leave Bangkok without visiting the famous Khao San Road at least once. Khaosan in Thai means ‘milled rice’, which refers to the fact that once upon a time this short road was a major rice market in Bangkok. Today everyone knows about this place as the famous ‘backpacker ghetto’ (even the story of The Beach starts here, which is an absolutely amazing novel, and you have to read it!!!), offering very cheap accommodation, food, thai massage, daily trips to famous tourist destinations, deep fried scorpions, tattoos with questionable hygiene, or even fake IDs.

Bangkokból nem lehet úgy eljönni, hogy az ember ne tekintse meg legalább egyszer a híres Khao San utat. Khaosan thai nyelven őrölt rizst jelent, és az elnevezés onnan ered, hogy réges régen ez a meglehetősen rövid útszakasz Bangkok egyik legnagyobb rizspiaca volt. Manapság az emberek csak hátizsákos gettóként emlegetik (Még A Part története is itt kezdődik, ami egyébként egy fantasztikus regény, és mindenki számára csak ajánlani tudom!), és minden megtalálható itt amire csak igény lehet: nagyon olcsó szállás, thai masszázs, szervezett kirándulások híres turistalátványosságokhoz, rántott skorpió, kérdéses higiéniával rendelkező tetoválószalonok, vagy épp kamu igazolványok.

During the night this place turns into a massive party area, internationally recognised as the center of dancing. It is the perfect place for tourists to buy cheap beer and discuss their travel experiences. Even though such places are not my cup of tea, it was definitely interesting to have a look.

Sötétedés után az utca egy hatalmas party zónává alakul. Azt olvastam valahol, hogy ez a hely a buli és a tánc nemzetközileg elismert központja. Nem tudom, hogy tényleg így van-e, az viszont tény, hogy itt minden turistának lehetősége adódik ismerkedni, tapasztalatcserét tartani, és közben olcsó sört inni. Annak ellenére, hogy számomra nem túl vonzó ez a környezet, egyszer mindenképp érdemes látni.

Our last day in Bangkok was a bit weird and melancholic. We were exhausted because of the two week trip, it was super hot, and we had to say goodbye both to the lovely hotel cat, and to Orsi, who was off to Singapore. We still had half a day left before going to the airport, and I really wanted to see Wat Pho, the Temple of the Reclining Buddha. This place is famous not just because of the 46m long reclining Buddha, but also because of the fact that it is considered to be the first public university in Thailand, teaching religion, science and literature, and it still gives place for a school of Thai medicine. And guess what? The world famous Thai massage originates from here, and it is still taught and practiced at this temple. Pretty cool!

Utolsó napunk Bangkokban elég furán és melankólikusan telt. Így a második hét végére hullafáradtak lettünk, közben pedig továbbra is olyan hőség volt, hogy én már lassan kopoltyút növesztettem. A délelőtt folyamán búcsút intettünk a kis hotel cicánknak, no meg Orsinak, mert ő London helyett Szingapúr felé vette az irányt. Még volt néhány óránk a repülőút előtt, és én mindenképp szerettem volna látni Wat Phot, a Fekvő Buddha templomát, ami valahogy a korábbi mászkálások során kimaradt. Ez a hely nem csak a 46m hosszú fekvő Buddha miatt híres, hanem mert ez volt Thaiföld első egyeteme, ahol vallást, természettudományokat és irodalmat tanítottak, és mind a mai napig a thai gyógymódok egyik oktatási központja. Ja és ami még ennél is érdekesebb: innen származik a világhírű thai masszázs, amit most is itt tanítanak és gyakorolnak.

Even though I was extremely tired and happy to fly back to London after such an eventful trip, I am certain that Thailand is a place for me to return to. It is magical and makes you feel that time stops. It is difficult to describe… it has to be experienced… And I loved it to bits.

Annak ellenére hogy hihetetlenül kimerült voltam, és már nagyon vártam, hogy ezután az eseménydús út után megint Londonban legyünk, közben az is megfogalmazódott bennem, hogy Thaiföldre tuti visszatérek még. Varázslatos hely, és kicsit olyan, mintha az idő megállt volna. Elég nehéz ezt az érzést átadni… a legjobb ha az ember megtapasztalja… Én minden pillanatát imádtam.