Ko Tao, a Paradise Lost

Ko Tao is a tiny island to the north from Ko Samui, and the only way to get there is by boat. Since the journey is only two hours long, our initial plan was to visit Ko Tao as part of a day trip. But when we checked the timetable and realised that the ferry leaves Ko Samui at 8AM and returnes at 3PM, spending the night at Ko Tao seemed to make more sense, so we booked a last-minute accommodation.

Ko Tao Ko Samuitól északra fekszik és csak hajóval közelíthető meg. Az út kb. két óra, úgyhogy eredetileg csak egy napra szerettünk volna átugrani erre a szigetre. Aztán mikor megnéztük a menetrendet, és rájöttünk, hogy a reggel 8 órás komp délután 3kor fordul vissza Ko Samuira, úgy döntöttünk, hogy ott töltjük az éjszakát, és foglaltunk egy last-minute szállást. 

Despite the fact that everyone tells me all the time, that it is not necessary to book accommodation in advance because I will always find something at the chosen destination, until now I was never brave enough to play that card. And the truth is, I don’t think I will ever try to do this intentionally. Even though it is quite easy to find a place to spend the night, that place won’t have air conditioning because all the air-con accommodations will already be fully booked by the more thoughtful people. I love to travel, and I can tolerate the forces of nature pretty well, but sleeping in 35 degrees and 90% humidity is definitely not the ability I will be famous for. So my advice is: if you want to stay at a place that has air conditioning, book in advance! 🙂

Annak ellenére, hogy mindig mindenki azt mondogatja, hogy nem kell a szállást előre lefoglalni, elég keresni valamit a helyszínen, egészen eddig a napig még soha nem mertem ezt bejátszani. Valószínűleg ezek után sem nagyon fogom, mert azt valahogy soha senki nem említi, hogy a helyszínen már valószínűleg egyáltalán nem lesz légkondis szállás. Én meg ugye imádok utazni, és a tűrőképességem is végtelenül nagy a természet erőivel szemben, de valahogy a 35 fokban és 90% páratartalomban alvás nem az erősségem. Úgyhogy a tanulság, ha légkondis szállást akartok, akkor igenis foglaljatok előre! 🙂

Early morning we got going, left our little car on the side of the road next to the port (because the port’s parking lot was reserved exclusively for taxis 🙂 ) and caught the ferry. To be honest, I can’t really recollect the details of the journey, everything feels a bit hazy, and the journey seemed to be longer than it really was. You know those music videos, where the shiny white luxury boat cuts through the turquoise waves of the sea, while everyone is dancing and showing off their perfect teeth and six-packs. So our journey wasn’t anything like that. 🙂 The boat was old, and a bit rusty. Half of the passengers seemed to be hungover, the other half was just simply tired, so everyone was lazing around on the benches.

Na tehát kora reggel felkerekedtünk, otthagytuk a kisautónkat a kikötőhöz közeli útszélen (mert a parkolót kizárólag a taxiknak tartják fenn 🙂 ) és felszálltunk a kompra. Így visszagondolva az út kicsit ködös számomra, meg valahogy hosszabbnak tűnt, mint amilyen hosszú ténylegesen volt. Tudjátok, vannak azok a videoklipek, melyekben a luxushajó szeli a türkizkék tenger habjait, miközben mindenki táncol, illetve a hófehér mosolyát és tökéletes izomzatát mutogatja. Na ez nem ilyen volt. 🙂 A hajó régi volt és kicsit rozsdás. Az utasok egy része másnapos volt, a másik része meg csak simán álmos, szóval mindenki ott hevert ahol csak tudott.

The wind tried to blow my head off and my eyes were constantly watering, so sunscreen, sunglasses, bandana, style…

A szél majd’ levitte a fejemet és potyogtak a könnyeim, úgyhogy naptej, napszemüveg, kendő, stílus…

Besides all this, the boat was surrounded by that majestic mixture of petrol and salty sea smell, which is usually present around every boat (that runs with petrol), but movies don’t point it out, and people don’t talk about it. When we passed Ko Pha Ngan, the rubbish floating in the water started to be more and more suspicious…

Ezek mellett persze mindent körülvett az az isteni tengerszagú benzingőz, ami megintcsak minden hajó körül ott lebeg, csak a filmekben nem látszik meg nem mondják. Aztán Ko Pha Ngan-t elhagyva hirtelen gyanús kezdett lenni a rengeteg tengerben úszó műanyag zacskó meg egyéb szemét…

Ko Tao is quite small. Its name means ‘Turtle island’, which was given by the first settlers who moved here. This name refers to the fact that the island theoretically has a turtle shape. Well, I was staring at the map for quite a while, and I don’t really see the turtle. Is its head up or down? Does it have a concave belly? In my opinion it looks more like a kidney, which could refer to the tourists’ drinking habits. 🙂 Ko Tao was uninhabited for a very long time, the only people who visited the island every now and then were fishermen who needed a short break during their workday. From 1933 the island was used as a political prison, but once the prisoners were set free in 1947, the place was abandoned again. Later on some people from Ko Pha Ngan moved over. Fishing and agriculture were their two main occupations and sources of food. Unfortunately, during the 80s tourists started to discover this paradise island, which ten years later became the cheapest and most popular diving site in the world.

Ko Tao meglehetősen kicsi. Neve azt jelenti, hogy teknős sziget, melyet az első ide telepedett lakosok adtak neki az állítólagos teknős alakjára utalva. Én viszont hiába nézegetem a térképet, sehogy sem látom a teknőst a sziget körvonalában. Fent van a feje vagy lent? És most tényleg homorú a hasa? Szerintem leginkább egy fél vesére hasonlít, ami valószínűleg az ide utazó turisták italfogyasztási szokásaira utalhat. 🙂 Ko Tao sokáig lakatlan sziget volt, és csak a környéken tevékenykedő halászok pihentek itt meg néha. 1933tól politikai börtönként funkcionált, majd mikor 1947ben a rabok kiszabadultak, a sziget újra lakatlan lett. Később aztán Ko Pha Ngan lakóinak egy része áttelepedett, és földműveléssel illetve halászattal kezdett foglalkozni. Az 1980as években sajnos a turisták is felfedezték, majd tíz évvel később ez a sziget lett a világ egyik legolcsóbb és legnépszerűbb búvárparadicsoma.

When we arrived to the island, we first visited our accommodation in order to get rid of all the excess stuff we had on us. Because it was exceptionally hot and humid, we decided to go the closest possible beach – Sairee beach – for a swim. Well, we didn’t end up staying there for too long. The restaurants, pubs and hotels started to take over the sandy beach completely, and we couldn’t really find a comfortable spot to sit down. I kept picturing in a very evil way how easily a storm and some higher tide would clean up the area and get rid of all these unnecessary buildings. Swimming here wasn’t the most pleasant experience either, because the moorings of the boats waiting for the divers split the sea into ten meter wide lanes, and we kept getting tangled into them. Besides all this the water was full of plastic bottles and other rubbish, which put us completely off. I decided to ask for Google’s help to find a more pleasant seaside for the rest of the day.

A szigetre érve elbattyogtunk hirtelen szerzett szállásunkra, lepakoltuk a lepakolnivalókat, majd (mivel halálos meleg volt), kisétáltunk az első kézenfekvő partszakaszra, a Sairee beachre. Itt végül nem időztünk túl sokáig, mert az egymás hegyén-hátán tülekedő éttermek, bárok és szállások annyira ráépítkeztek a partszakaszra, hogy szinte nem is maradt hely a homokban üldögélni. Csöndben (és gonosz módon) azt vizualizáltam, hogy egy komolyabb vihar meg némi dagály milyen istenien elmosná mindet. Úszkálni sem lehetett kényelmesen, ugyanis a búvárokra várakozó csónakok kötelei tízméteres sávokra osztották a tengert, melyekbe az ember mindegyre belegabalyodott. Mindezek mellett műanyag flakonok tucatjai illetve egyéb szemét lebegett a víz tetején. Ez eléggé elvette a kedvünket, úgyhogy rávetettem magam a Googlere és megpróbáltam valami kellemesebb partszakaszra lelni.

This is how I found Freedom beach, a hidden place at the most southern corner of the island. Because we had to get there somehow and walking in that heat wasn’t an option, we chose a 4×4 taxi that had benches installed in the back. Similarly to tuk-tuks, passengers had to make sure they hold onto the handrail properly in order to stay in the vehicle until the end of the journey. The driver was very kind and thoughtful, and gave us his phone number, so he could pick us up when we finish with the bathing activity. In order to reach the actual beach, we had to walk form the top of the cliff all the way down on stairs carved into the rock. Due to the dense thicket the water was barely visible from upstairs. At the entrance a big sign was warning the newcomers about the prohibited items at the beach, such as food, drinks, plastic bottles or anything else that could become rubbish. Normally, I would find this a bit frustrating, but considering the state of the island, it is absolutely understandable. Thanks to this simple rule, the beach was surprisingly clean. Oh and there was no crowd at all, I think we must have been around 40 people in total. There were massive bushes all the way along the shore, and because the water was going a bit crazy, and flooded the sandy areas every now and then, people ended up hanging all their stuff on the branches instead of leaving them on the ground. We were enjoying the water and the sunshine, watching the massive yellow butterflies attracted by the bushes, and being amused by Ash, who forgot to take out his phone from the pocket of his swimming shorts, and walked into the water with it. 🙂

Így találtam rá a sziget legdélebbi csücskén található Freedom beachre, ahova azonban valamilyen módon el is kellett jutni. Végül egy terepjáró taxit választottuk, melynek az a különlegessége, hogy a csomagtér utastérré van alakítva, és a tuk-tukokhoz hasonlóan itt is erősen kell kapaszkodni, hogy az ember ne potyogjon ki még a cél elérése előtt. A taxis bácsi tök aranyos volt, és odaadta a telefonszámát, hogy szóljunk neki amikor befejeztük a fürdőzést, és értünk jön. A Freedom beach-hez sziklába vésett kőlépcsőkön kellett lesétálni, és a víz szinte alig látszott a sűrű bozóttól. A bejáratnál egy nagy tábla közölte a látogatókkal, hogy nem szabad semmiféle saját ételt-italt-palackot-egyéb szemétté változtatható dolgot behozni, ami normális körülmények között picit bosszantó, de ez esetben teljesen érthető. Így aztán ez a partszakasz a többihez képest tényleg egészen tiszta volt. Ja és egyáltalán nem volt tömeg, lehettünk talán vagy 40en. A partszakasz egész hosszán nagy zöld bokrok álltak, és mivel a tenger itt kicsit összevissza hullámzott és állandóan kiöntött, a föld helyett mindenki a bokrok ágaira akasztotta fel a cuccait. Önfeledten lubickoltunk, napoztunk, meg a bokrok körül röpködő óriási sárga pillangókat figyeltük. Ja meg Ashen szórakoztunk, aki a fürdőnadrágja zsebében felejtette a telefonját, majd komótosan besétált a tengerbe. 🙂

Then I took Orsi’s snorkelling gear, and during the rest of the afternoon I tried to learn how it works. Getting used to the glasses was quite easy, but trying to breathe through the pipe was a completely different story. It took me at least two hours until I managed to do it. When you try snorkelling for the very first time in your life, no one really mentions the fact that the thick plastic thing in your mouth might cause nausea followed by some panic attacks. After struggling for a while, I succeeded. Not just in snorkelling, but I also successfully lost one part of the pipe, so until dusk we were busy trying to find it. We found it in the end. 🙂

A délután hátralevő részében lenyúltam Orsi búvárszemüvegét és pipáját, majd ezen eszközök rendeltetésszerű használatára próbáltam rávenni magam. A szemüveggel nem is lett volna semmi baj, na de a pipa… Az legalább két órába telt. Senki nem szólt előre, hogy a vaskos műanyag izétől (amit a szádba dugsz, és amin lélegezni kéne), elsősorban hányingered lesz. Utána meg bepánikolsz, hogy mivan ha levegő helyett víz megy bele. Na de a végén olyan jól sikerül ez a hadművelet, hogy a pipa egyik alkatrészét valahol a vízben elhagytam, úgyhogy utána együttes erővel sötétedésig kerestük. És igen, végül meglett. 🙂

We then called the taxi driver, who came after us and took us home. Everyone had a very much needed shower, and now is the time to quickly describe our bathroom’s main feature: the shower and the rest of the bathroom wasn’t separated in any way, moreover, the toilet was right under the shower, so everything was soaking all the time. I didn’t take a photo of our own bathroom, but you can see the idea on the picture below.

Aztán felhívtuk a taxis bácsit, aki ígéretéhez híven tényleg értünk jött és hazalapátolt bennünket. Szépen sorban lezuhanyoztunk, és itt feltétlenül el kell mondanom, hogy miféle rendhagyó fürdőszobával rendelkeztünk: a zuhany és a fürdőszoba többi része nem volt egymástól elkülönítve, sőt a WC is a zuhany alatt volt, emiatt aztán mindenhol úszott a víz. Nem fotóztam le a saját fürdőszobánkat, de a koncepció kb. az alábbi lenne.

We then decided to go for an evening walk on the seaside. Well, the over-advertised untouched nature of Ko Tao in reality was more like a party island with extremely load music, flashing lights and big groups of drunk tourists. Oh, and rubbish. Rubbish everywhere.

Ezután felkerekedtünk egy esti tengerparti sétára. És hát igen. Az interneten előre beharangozott érintetlen természet valahogy úgy nézett ki, hogy mindenhol, ismétlem mindenhol üvöltött a zene, villogtak a partyfények, és részeg népek hatalmas csoportjai dülöngéltek minden olyan helyen, ahol csak dülöngélni lehet. Ja meg szemét volt amerre a szem ellát.

We finally found a quiet spot and some lonely deck chairs, so we sat down and listened to the peaceful roaring of the sea. The next thing I know was that I woke up and the others were all standing around me and smiling. 🙂

Végül egy csöndesebb helyen találtunk néhány ottfelejtett nyugágyat, így aztán leheveredtünk, és a tenger morajlását hallgattuk. Arra ébredtem, hogy a többiek körülöttem állnak, és néznek. 🙂

Next day we decided to check out Mae Haad Bay, a beach right next to the port. There was almost no one else apart from us, so I could practice my newfound snorkeling knowledge carefree. Observing this other world is quite an interesting experience. Down there everything is quiet and peaceful. The only thing you can hear is your own breathing with an additional Darth Vader effect. You just keep swimming, follow the fish, and the next thing you know is that you are very far from the shore. Orsi was trying to make some underwater videos, which annoyed one of the fish, who then took revenge, and bit Orsi’s toe. When we got tired, we returned to the beach, drank coconut water and found a palm tree leaning above the water, just like on the post cards. 🙂

Következő nap a kikötőhöz közei Mae Haad Baybe mentünk. Itt szinte senki nem volt rajtunk kívül, úgyhogy újdonsült könnyűbúvár tudományomat gondtalanul gyakorolhattam. Érdekes érzés ezt a másik világot szemlélni. Odalent minden csöndes és békés, az egyetlen dolog amit hallasz az a saját Darth Vader effekttel ellátott légzésed. Követed a halakat, mind tovább és tovább úszol, aztán mikor észbekapsz már nagyon messze vagy a parttól. Orsi filmezett is kicsit, ami az egyik halat mélységesen felháborította, és bosszúból lábujjon harapta Orsit. Mikor aztán elfáradtunk, visszavonultunk a partra, kókuszlevet iszogattunk, és találtunk egy képeslapba illő, víz fölé hajló pálmafát hintával. 🙂

Our ferry journey back to Ko Samui feels a bit hazy again. There were at least five injured tourists on our boat, two of them lying on stretchers, while the rest sitting with infusions. I have no idea what happened to them, but they weren’t in their best shape. We didn’t feel very comfortable around them, so we decided to relocate ourselves to the upper deck of the boat. Orsi and Ash were sleeping wile Will was staring at the waves. I like to do things in style, and travelling is no different, so this was the perfect moment for me to finish The Beach, the book I was reading during our adventure.

A komp utunk vissza Ko Samuira megintcsak egy ködös, kicsit összemosódott emlék. A hajón volt vagy öt sérült turista, ebből kettő hordágyon, a többi meg infúzióra kötve. Fene tudja mit csinálhattak, de tény, hogy nem voltak a legjobb formájukban. Nem éreztük jól magunkat közöttük, így inkább kimásztunk a szeles fedélzetre. Orsi és Ash aludtak, Will a hullámokat bámulta, én pedig szeretem megadni a dolgok módját, úgyhogy itt fejeztem be a Part című könyvet.

Ko Tao would be an absolutely stunning place if mass tourism wouldn’t have destroyed it. I have recently read an article about the Ko Tachai island which was damaged so badly, that Thai authorities decided to close it to allow the rehabilitation of the environment. Not sure… maybe Ko Tao could take a break as well.

Ko Tao tényleg gyönyörűszép hely… lenne, ha a turisták nem tették volna tökre. Épp a minap olvastam egy hírt miszerint a Thai hatóságok úgy döntöttek, hogy teljesen bezárják a Ko Tachai nevű szigetet a turisták előtt, még mielőtt a károk teljesen visszafordíthatatlanná válnának. Nem tudom… talán Ko Taonak is jót tenne egy kis pihenés.