Colchester or Coldchester?

My friends and I chose a cold January Saturday as a milestone for leaving behind the big Christmas and New Year’s alcohol coma and continue our ‘exploring the British towns’ project. If I remember correctly, it was Caroline’s idea to go and check out Colchester, a place I’ve never heard of before and I had no idea if there is anything interesting to see. Now I can tell you: there is. Colchester is not just Britain’s oldest roman town, but theoretically it is considered to be Britain’s oldest town, period. This fact suggests that visitors will find lots of historical buildings, ruins and and other curiosities here.

A nagy karácsonyi és újévi alkoholkómát magunk mögött hagyva egy hideg januári szombaton úgy gondoltuk, hogy ideje újra nekilátni az angol vidék felfedezésének. Azt hiszem, Caroline ötlete lehetett, hogy nézzük meg Colchestert, amiről egyébként nekem fogalmam sem volt hogy létezik, vagy hogy lenne ott bármi érdekes. Hát van. Méghozzá az, hogy Colchester nem csak hogy Nagy-Britannia legrégebbi római kori városa, hanem elméletileg Nagy-Britannia legrégebbi városa és punktum. Ez pedig arra enged következtetni, hogy az ide látogató népekre történelmi épületek, romok, meg mindenféle régi érdekességek várnak.

Colchester is a town northeast from London, and it takes about an hour and a half to get there by train. We met at Liverpool street station early in the morning, and we were expecting a quiet train journey where we have a chance to snooze some more. This wasn’t the case though. The train was full of football supporters who were heading to Colchester as well to see the Colchester United vs. Some Other Team game. It was only 8am, but they were already trying to quench their thirst for liquid bread, while discussing loudly which player will potentially kick what, where and how.

Colchester Londontól észak-keletre fekszik, és vonattal – ha jól emlékszem – kb. másfél óra odajutni. Kora reggel találkoztunk a Liverpool street-i állomáson, és arra számítottunk, hogy a vonat ilyenkor biztosan üres, így aztán lesz alkalmunk szundítani még egy picit. De nem. A vonat dugig volt, mert (mint az kiderült) épp aznapra volt időzítve a Colchester United vs. Valami Másik Csapat focimeccs, és az igazán elszánt drukkerek már így reggel 8kor tolták lefele a söröket miközben azt tárgyalták nagy beleéléssel, hogy ki mit hogy hova fog berúgni. Mármint a focicsapat, nem ők. 🙂

Colchester looks like a typical English town at first, but after walking around for a bit you’ll definitely feel its majestic and mystical spirit.

Colchester első ránézésre csak egy tipikus angol kisvárosnak tűnik, az átlagosnál valahogy mégis sokkal méltóságteljesebb és misztikusabb hangulata van.

Despite the fact, that I like to read up a bit in advance about places I am going to visit, for some reason this wasn’t the case with Colchester. I was just following the others, enjoying the nice walk, and getting excited every time a new charity shop appeared. I remember that while we were walking around the main street of the town, Caroline started to explain something about the inn called Red Lion Hotel, but the only thing I could recollect was the fact that, well… yes, it’s an old building. I didn’t even take a photo of it, because there were just way too many cars, people and poles in front of it, and I wasn’t patient enough to stand still in that freezing cold and wait for the perfect picture-moment. But, it looks like this:

Annak ellenére, hogy alapvetően szeretek előre információkat gyűjteni a helyekről, ahova ellátogatok, Colchester valamiért kivétel volt. Csak követtem a többieket, élveztem a sétát, és fel-fellelkesedtem egy-egy újabb adománybolt láttán. Így történt az, hogy a főutcán elhaladva Caroline lelkesen magyarázni kezdett valamit a Red Lion Hotel nevű fogadóról, amiről nekem csak annyi maradt meg, hogy régi. Még csak le sem fotóztam, mert valahogy túl sok ember meg autó meg oszlop volt előtte, és nem volt türelmem a megfelelő pillanatra várva hosszasan ácsorogni a hidegben. No de így néz ki:

After returning from Colchester I was quite curious to find out why this inn is such a big deal, so I activated my Google skills. It turned out, that the building dates back to the 15th century, and it was an inn from the beginning throughout its whole history. During all these years many people stayed here, and where people turn up, crimes and tragedies will happen as well. All in all, the inn is considered to be haunted, and a paranormal activity hub. Apparently a lady called Alice Catherine Miller was murdered here in 1638, and since then her spirit’s main occupation is to hang around the hotel and scare the hell out of the guests sleeping in rooms 5, 6 and 10. Then there is the Hooded Monk, who died during a fire, and the Small Boy, who is mainly seen by children. What’s crazy about this is that it looks like people are happy to pay ridiculous amounts of money for not being able to sleep properly, because this inn gives place for various ghost hunting activities, and it also appears on the list of haunted hotels (I bet the rooms 5, 6 and 10 are more expensive than the others :))

Itthon aztán utánanéztem, hogy mégis miért olyan nagy szám ez a fogadó. Hát azért, mert ez egy 15. századból származó műemlék épület és már eredetileg is fogadóként üzemelt. Az évszázadok során rengeteg ember megfordult ezen a helyen, és ezáltal az épület számos bűncselekménynek illetve tragédiának lett a helyszíne. Emiatt pedig sokan állítják azt, hogy ez egy kísértatjárta fogadó, és paranormális jelenségek gócpontja. Ott van például Alice Catherine Miller szelleme, akit 1638ban gyilkoltak meg itt és azóta többnyire az 5ös, 6os és 10es szobák lakóit rémiszti halálra, a csuklyás szerzetes, aki egy tűzvész során vesztette itt életét pár száz évvel ezelőtt, vagy pedig a kisgyerek, akit többnyire csak a gyerekek szoktak látni. Mindebben az a csúcs, hogy a mai emberek úgy tűnik szeretnek fizetni azért, hogy utána napokig ne tudjanak rendesen aludni, mert ez a szálló különböző (meglehetősen drága) szellemvadász programoknak szolgál a helyszínéül, illetve a kísértetjárta szállodák listáján is szerepel (lefogadom, hogy az 5ös, 6os és 10es számú szobák drágábbak, mint a többi :)).

Walking further we bumped into the local Natural History Museum, which looks like this from the outside:

Innen továbbsétálva belebotlottunk a helyi Természettudományi Múzeumba, ami kívülről így fest:

While exploring the museum I realised once again how much I dislike taxidermied animals, so I wasn’t taking photos at all. But if this is your cup of tea, the museum is definitely a place worth visiting.

Mivel odabent újból megfogalmazódott bennem az, hogy mennyire nem szeretem a kitömött állatokat, ezért nem is fotóztam egyáltalán. Viszont ha valaki szereti az ilyesmit, mindenképp érdemes benézni.

Colchester Castle is just a few minutes’ walk from the Natural History Museum. It is considered to be the largest Norman keep in Europe and its construction was finished around year 1100. Despite the fact that the building went through a lot during the centuries, it is in a surprisingly good condition. It was mainly used as a home of royal families, but around the sixteen hundreds it was turned into a prison for people who were witchcraft suspects. Later on it was considered to be a good source of construction materials, so people started to tear it down and use the bricks and stones to build other stuff somewhere else. Luckily, this demolition activity stopped after which the castle was restored to its original state. In the 20th century it became the town’s property and it was turned into a museum.

A múzeumtól pár perc sétányira található colchesteri vár Európa legnagyobb normann erődítménye, melyet egy ókori római templom alapjaira emeltek. Az építkezés 1100 körül fejeződött be, és annak ellenére, hogy az épület sokmindent megélt az évszázadok során, mind a mai napig kiváló állapotban van. Amellett, hogy többnyire különböző nemesi származású emberek otthonául szolgált, az 1600as években a boszorkánysággal vádolt emberek börtönévé alakították, ezt követően pedig részben le is bontották, hogy az ebből nyert építőanyagot máshol használják fel. Ez a művelet szerencsére rövid időn belül abbamaradt, később pedig a lebontott részeket helyreállították. Az 1900as években a város tulajdonába került, és ekkor nyílt meg benne a múzeum, ami ma is látogatható.

After observing all the interesting exhibits and trying on all the possible royal robes and battle helmets (which, by the way, I don’t understand how could be worn by people so naturally, because all of them are extremely heavy, and I am pretty sure Boots didn’t sell Nurofen Rapid back then), we decided to head towards our last destination, the ruins of St Botolph’s Priory. Similarly to the castle, the priory was built around 1100 as well in honour of St Julian and St Botolph. It was then dissolved by Henry VIII in 1536, which was followed by the 1648 siege, during which many parts of the building were destroyed. But what remained is simply stunning.

Miután minden érdekességet megtanulmányoztunk, na meg minden felpróbálható királyi palástot és harci sisakot felpróbáltunk (nem tudom egyébként hogyan futkostak azokkal a sisakokkal olyan vígan, mert szerintem veszett nehéz mindegyik, és akkoriban tuti nem árultak még Nurofen Rapidot a Bootsban), a St Botolph nevű normann rendház romjai felé vettük az irányt. A kastélyhoz hasonlóan ezt is az 1100as években építették, méghozzá Szent Julian és Szent Botolph tiszteletére. Aztán 1536ban VIII. Henrik feloszlatta a rendet, majd az 1648as colchesteri ostrom során az épület nagy része megsemmisült. Ami viszont megmaradt belőle az egészen elképesztő.

I thought I will use this pretty background to take a photo of everyone shivering. Ok, I am pretty sure Will wasn’t, but he is never cold. He is not even human. 🙂

Gondoltam megörökítem, ahogy épp mindenki vacog a romok között. Na jó, valószínűleg Will nem vacogott, de ő sosem fázik. Biztosan földönkívüli. 🙂

I then used my backpack as a temporary tripod to be part of the group photo together with that lady to the left. 🙂

Aztán meg a hátizsákomat átmeneti fényképezőgépállványnak használva én is beálltam a képbe. Na meg a néni. 🙂

Basically, we spent the whole day trying to find a closed place as a refuge from the cold while we were walking outside, and motivating each other for going out again while we were inside. During this process we were seriously thinking about the odds of being able to rename a city, because we thought that ‘Coldchester’ would match the theme of our trip much better. 🙂

Alapvetően az egész nap azzal telt el, hogy amíg kint sétáltunk, olyan helyet próbáltunk találni, ahova bemenekülhetünk a hideg elől, amikor pedig épp valami zárt helyen voltunk, egymást motiváltuk a szabadba való kilépésre. Közben pedig végig azon tanakodtunk, hogy mennyi esély van egy város nevének a megváltoztatására, mivelhogy szerintünk “Coldchester” sokkal jobban passzolna a napunk tematikájához. 🙂

Before returning to the train station we quickly got lost and almost locked into the castle park, but at least I had a chance to take this photo:

Mielőtt a vasútállomásra visszatértünk volna, még gyorsan eltévedtünk a kastélyparkban, ahol majdnem ránkzárták a kapukat, de legalább fotóztam egy ilyet:

And yes. It was a very cold day indeed. 🙂

És igen. Tényleg rettenetesen hideg volt. 🙂