Wayfaring Londoner

doesn't bite

Naples

Naples

| 0 comments

Naples

Naples… the city, that everyone tried to discourage us from visiting by saying things like the buildings are in ruins, there is rubbish everywhere, it is controlled by the mafia and if you go there, you’ll be robbed, kidnapped, sliced up, etc. The downpour of discouragements was so successful, that we ended up spending only about three hours there while we were waiting for our train connection.

Naples… the city, which ended up being one of highlights of our Italy trip. We liked it so much, that we had already decided we wish to return in the near future and explore it more thoroughly.

Nápoly… a város, amitől mindenki csak elrettenteni próbált azzal, hogy romokban hever, kosz van mindenhol, a maffia uralja, és ha odatévedsz akkor kirabolnak, elrabolnak, feldarabolnak, meg effélék. Az elrettentés olyannyira sikeres volt, hogy végül két vonat között csak három órát töltöttünk el itt.

Nápoly… a város, ami az olaszországi utunk egyik fénypontja volt és úgy megtetszett, hogy elhatároztuk, a közeljövőben visszatérünk ide alaposabban is körülnézni.

After having an abundant final breakfast in Sorrento, we jumped on the Circumvesuviana train towards Naples. Our next train to La Spezia departed only in the afternoon, so we left our backpacks at the station’s luggage storage centre and went for a walk.

Egy kiadós olasz reggeli után, Sorrentot magunk mögött hagyva, a Circumvesuviana vonattal döcögtünk el Nápolyba. Innen a La Speziaba tartó vonatunk csak délután indult, így a hátizsákokat bepakoltuk a pályaudvar csomagmegőrzőjébe, majd kibattyogtunk körülnézni egy kicsit.

Circumvesuviana Train

Circumvesuviana Train

At the moment of stepping out from the station our first shock was caused by the fact that we had to fight ourselves through the vendors selling fake designer bags and shoes on Garibaldi Square. They immediately realised that we are not locals and they were all trying to grab our attention in the hope of making a deal. When we finally managed to escape, we then faced some serious piles of rubbish all around the streets. The picture below was taken at the junction between Via Pasquale Stanislao Mancini and Via Maddalena and funnily enough if you check the exact same spot on Google Street View, you’ll see a pretty similar pile of junk there as well. Which means that this is a steady state.

A pályaudvart elhagyva az első sokkot az okozta, hogy a Garibaldi téren szinte át kellett verekednünk magunkat a hamis táskákat és cipőket áruló népeken. Persze azonnal kiszúrták, hogy nem vagyunk helyiek, és igencsak bizakodtak valamiféle üzlet nyélbeütésében. Mikor végre leráztuk őket, akkor pedig szembejöttek az utcai szeméthegyek. Az alábbi kép a Via Pasquale Stanislao Mancini és a Via Maddalena kereszteződésében készült, és az az érdekessége, hogy még a Google Street Viewn is ott látható egy hasonló kupac. Vagyis ez egy állandó állapot.

Rubbish in Naples

Rubbish in Naples (Photo by Will)

Despite all these nuisances we still felt determined to explore the old city of Naples.

Ez sem szegte kedvünket. Továbbra is eltökélten haladtunk az óváros felé.

Naples Street

Naples Street (Photo by Will)

Very soon we bumped into a beautiful, but very neglected church. The colourful plaster was falling off the walls and the whole building was surrounded by a temporary fence. Later on we found out that this is a basilica church called Basilica della Santissima Annunziata Maggiore, but at that point in time we had no idea what we were looking at.

Nem sokkal később egy nagyon szép, de igencsak elhanyagolt állapotú templom jött szembe, amiről hullott a színes vakolat és körbe volt barikádolva. Utólag kiderült, hogy ez a Basilica della Santissima Annunziata Maggiore, viszont erről akkor még fogalmunk sem volt.

Basilica della Santissima Annunziata Maggiore

Basilica della Santissima Annunziata Maggiore

Basilica della Santissima Annunziata Maggiore

Basilica della Santissima Annunziata Maggiore

We took our time looking around and taking photos when suddenly an old man followed by a cat appeared behind the fence. He smiled at us, said something in Italian, opened the padlock, loosened the chains, invited us in and locked everything up behind us. I have to admit, we would be a super easy target for organ traffickers if they would own cats. But joking aside, this particular man must have been simply happy about finding some people who seemed to be interested in this place. Once we were inside he started explaining stuff in Italian. It’s a shame we didn’t understand a word. Actually, I managed to infer a few bits and pieces thanks to my Romanian knowledge, and based on this information later on we could put together the big picture of where we ended up and what we’ve seen.

Ott nézelődtünk és fotózgattunk, mikor a kordon mögött megjelent egy bácsi nyomában egy macskával. Ránk mosolygott, mondott valamit olaszul, kinyitotta a lakatot, leoldotta a láncokat, betessékelt, majd visszazárt mögöttünk mindent. Ha belegondolok, minket egészen könnyen el tudnának rabolni a szervkereskedők, hogy ha tartanának macskát. No de a viccet félretéve, a bácsi szerintem csak örült, hogy végre valakit érdekel a hely, és ékes olaszsággal belekezdett a mondókájába. Csak az a kár, hogy nem értettük. Azaz én értettem egy picit, ugyanis minden román tudásomat összekapva el-elcsíptem egy-egy szót vagy mondatrészt, és ennek alapján utólag valamennyire sikerült rekonstruálni, hogy mégis hova keveredtünk.

Entrance to the Basilica della Santissima Annunziata Maggiore

Entrance to the Basilica della Santissima Annunziata Maggiore

This basilica dates back to the 13th century and it’s not just a simple basilica, it’s a whole complex of buildings attached to the church. Up until the 1950s an orphanage was operating here as well. This orphanage was equipped with a famous wheel system attached to the wall of the church. Abandoned infants were placed into the wheel’s revolving container from the street, the container was turned inside, the nuns received and registered the newcomer, aaand job done, I guess.

Our self-appointed tour guide left us alone to take our time and explore the orphanage building.

Ez a 13. században épült bazilika igazából nem csak egy bazilika, hanem egy épületegyüttes. Az 1950es évekig többek közt egy árvaház is működött itt, melynek egyik érdekessége a templom utcára néző falához rögzített forgatható doboz. Ide kívülről behelyezték a nemkívánt újszülöttet, a dobozt beforgatták, a jövevényt az apácák átvették, és ezzel a dolog el is volt intézve.

Önjelölt idegenvezetőnk itt magunkra hagyott, hogy kedvünkre nézelődjünk.

The wheel - Basilica dell'Annunziata Maggiore

The wheel (Photo by Will)

Orphanage photos - Basilica dell'Annunziata Maggiore

Orphanage photos

Because most parts of the building complex were covered by scaffolding and many doors were locked as well, we started to have a feeling that an overall renovation work was ongoing (despite the fact that we couldn’t actually see a single worker near and far). After seeing as much as we could of the orphanage building, the old man indicated that we should follow him. He walked towards an old rickety door, opened it and took us down into the inferior church. The only thing I understood from what he was saying to us was that this part of the basilica has been renovated already.

Amúgy valószínűleg valamiféle felújítási munkálatok zajlódhattak (még ha munkásnak híre-hamva sem volt az egész környéken), mert az épületegyüttesnek rengeteg része volt felállványozva, és nem lehetett mindenhova bemenni. Miután alaposan körülnéztünk, a bácsi intett, hogy kövessük, komótosan elbattyogott egy rozoga ajtóhoz, kinyitotta, és levitt minket az alsó templomba. A magyarázatból annyit értettem meg, hogy ezt a részt már felújították.

Basilica dell'Annunziata Maggiore - Inferior church

Inferior Church

Oh and also that there is a wooden Madonna sculpture from the 14th century.

Ja meg azt is, hogy van itt egy 14. századi fából faragott Madonna szobor.

Basilica dell'Annunziata Maggiore - Madonna statue

Madonna statue from the 14. century

For whatever reason we weren’t allowed to see the Nave as well. Our man turned around, walked back to his comfortable chair in the shade and left us alone in the middle of the courtyard.

A felső templomba már nem nyertünk bebocsátást. Ehelyett a bácsi se szó se beszéd sarkon fordult, visszavonult az árnyékba és otthagyott minket az udvaron.

Basilica dell'Annunziata Maggiore

Sun clock

This random visit was quite a unique experience, but we began to worry about getting out from this locked-up place. We then noticed a big pink building at the other end of the courtyard and we started to walk towards it with some uncertainty. We already left a few corridors behind when we realised that we are at a maternity and pediatric hospital. It wasn’t in a very good shape and we didn’t enjoy the hospital smells either, so we decided to escape as soon as possible. Not to mention, that it would have been an interesting situation trying to explain why we were there, in case someone found us.

Egy ideig azon tanakodtunk, hogy ez egy élmény volt ugyan, de mégis hogyan fogunk kijutni? Ekkor lettünk figyelmesek az udvar végében álló rózsaszín épületre, majd bizonytalanul elindultunk abba az irányba. Már javában a folyosókat róttuk, mikor leesett a tantusz, hogy mi éppen egy szülészeti klinika és gyermekkórház kellős közepén vagyunk. Nem volt túl jó állapotban, és a kórház-szagok sem keltettek különösebb élvezetet, így jobbnak láttuk menekülőre fogni. Arról nem is beszélve, hogy ha valaki ránk talál ripakodni, elég nehezen magyarázzuk el, hogy mit is keresünk mi ott.

Maternity and pediatric hospital - Santissima Annunziata Maggiore

Maternity and pediatric hospital

It wasn’t an easy task, but eventually we found our way out. I took one last shot of the basilica dome from the hospital courtyard, when we started to hear some strict sounding shouting.

Nagy nehezen kijutottunk és még gyorsan lefotóztuk a felső templom kupoláját a kórház udvaráról, mikor valami szigorú kiabálásra lettünk figyelmesek.

Basilica della Santissima Annunziata Maggiore

Basilica della Santissima Annunziata Maggiore

It turned out, there were two policemen standing nearby, and they thought we were some unashamed journalists sniffing after a new story. When they realised that we are just some innocent tourists, the discussion continued on a friendlier tone. They were curious to find out more about us, where we are from, what are we doing and where are we travelling next. Then they looked at our cameras and asked why aren’t we keeping them in our bags. I told them that it’s quite difficult to take photos that way. They seemed to agree and advised us to be vigilant and take extra care of our valuables. Hearing this I can’t say that I haven’t kept checking the zips of my backpack every five minutes, but in the end nothing scary happened to us.

Rendőrök voltak és valószínűleg azt hihették, hogy valami helyi sajtó pofátlan újságírói szimatolnak egy újabb sztori után. Mikor rájöttek, hogy csak gyanútlan turisták vagyunk, azonnal kedvesebb hangnemben folytatódott a kommunikáció. Megérdeklődték, hogy honnan érkeztünk, mit csinálunk, merre utazunk tovább, aztán szigorú tekintetüket a fotóapparátokra szegezték és megkérdezték, hogy miért nem tartjuk őket a táskáinkban. Én persze azonnal rávágtam, hogy úgy elég nehéz lenne fényképezni, mire csak annyit válaszoltak, hogy jól van, de nagyon vigyázzunk, és figyeljünk oda az értékeinkre. Nem mondom, hogy ezután nem nyúlkáltam ötpercenként a hátizsákomhoz, hogy ellenőrizzem a cipzárokat, de alapvetően nem volt probléma.

We spent the remaining time exploring the streets of the old town and we kept stopping and taking photos of narrow alleys, churches and balconies.

Maradék időnket a belváros utcáin bandukolva töltöttük, és mindegyre megálltunk sikátort, templomot vagy erkélyeket fotózni.

Naples street

(Photo by Will)

Naples gate

(Photo by Will)

Naples street

Naples balconies

Naples window

Naples balcony

Naples

Chiesa dei Girolamini

Chiesa dei Girolamini

During the walk I kept having this strange idea about Naples being a completely abandoned ruin-city with some brand new settlers arrived only a few days before. These people seemed to be unable to comprehend the historical significance of the buildings and objects surrounding them. On the other hand these old buildings and churches didn’t seem to like the presence of people and they wanted to avoid any kind of interaction with them. That’s why all of them were closed. It felt like the buildings and the residents were on a completely different wavelength compared to each other.

Séta közben amúgy végig az volt az érzésem, mintha egy teljesen elhagyatott, félig-meddig romvárosban lennénk, amibe pár napja hirtelen újra lakókat telepítettek, és az emberek pedig nem tudnak mit kezdeni ezzel a sok történelmi jelentőségű tárggyal és épülettel ami körülveszi őket. Ugyanakkor ezek a díszes, régi idők emlékét idéző épületek és templomok sem nagyon akarnak mit kezdeni az emberekkel, mivel kivétel nélkül mindegyik be volt zárva. Teljesen olyan volt, mintha a város egyáltalán nem lenne egy hullámhosszon a lakókkal.

You must be familiar with that feeling, when a moment, a picture, a voice or a smell completely and inexplicably burns into your brain and you can recall it anytime. Well, we have such a moment in Naples. We were on our way back to the train station when we found ourselves on a cobbled street with tall buildings on both sides. The premises that once must have been shops were all permanently closed and we could sense poverty creeping out from all the surrounding flats. Despite the circumstances, the buildings were connected by clotheslines full of fresh washing blown by the light breeze. The whole street was permeated by a strong and very pleasant smell of fabric conditioner. Thinking back, I can’t really explain why I found this so special, but every time I think of Naples, this moment comes to my mind first.

Amúgy biztosan tudjátok, milyen az amikor egy apró pillanat, egy kép, egy hang vagy egy illat valamilyen megmagyarázhatatlan módon az agyunkba ég és bármikor elő tudjuk idézni. Nekünk van egy ilyen emlékünk Nápolyból. A pályaudvar felé haladva egy szélesebb, macskaköves utcán találtuk magunkat, melynek mindkét oldalát magas épületek szegélyezték. A boltoknak kinéző helyiségek valószínűleg időtlen idők óta lakat alatt álltak, a környező lakásokból pedig dőlt kifele a nyomor. Ennek ellenére az épületek között ruhaszárító kötelek voltak kifeszítve, melyeken frissen mosott ruhák lengedeztek. Ez az erős és nagyon kellemes öblítőillat az egész utcát bejárta. Így utólag mindez furán hangzik, és magam sem értem miért találtam ezt annyira különlegesnek, de azóta valahányszor Nápolyra gondolok, ez jut eszembe először.

Naples street with washing

Naples is a strange place. On one hand it is stunningly beautiful, on the other hand there’s huge poverty everywhere. It’s not full of tourists (maybe because their friends and relatives managed to scare them off more successfully), you’ll have to keep an eye on your valuables and it is highly likely that you’ll find some streets you wouldn’t want to hang around after it gets dark. But if you like unusual places, abandoned buildings, contrast and capturing all this on photos and video, then you should definitely go and check Naples out. I can’t wait to return and spend some more time in this city.

Nápoly nagyon fura hely. Egyrészt gyönyörű, másrészt pedig óriási a szegénység. Nincsen dugig turistákkal (mivel valószínűleg mindenkit megpróbálnak az ismerősei lebeszélni arról, hogy ide látogasson), tényleg oda kell figyelni az értékeinkre, és valószínűleg vannak olyan utcák, ahol sötétedés után nem ajánlatos lófrálni. Viszont ha valaki olyan mint mi, hogy szereti a kevésbé szokványos helyeket, az elhagyatott épületeket, a kontrasztot, és mindezt élvezettel örökíti meg fotók vagy videók formájában, akkor Nápolyt csak ajánlani tudom. Én már alig várom, hogy alkalmunk adódjon hosszabb időre visszatérni, és alaposabban körülnézni.

Leave a Reply

Required fields are marked *.