Wayfaring Londoner

doesn't bite

About

So here’s the deal: I’m a very silly, chatty, happy Hungarian software developer, gym junkie and serious beer (ale) addict, and I ended up living in London, the city I love so much there are not even enough words to describe. I’m also lucky enough that I managed to be friends very quickly with a group of unbelievably amazing people I can explore London with, and I recently bought my first serious – and for some people on the street sometimes scary – DSLR. This blog will be a random collection of not-that-touristy places I visited and loved, local foods and drinks I tried and loved, random impressions I had and loved, and of course a fun way to discover the art of photography. Ok, this sounds too lovely… I am pretty sure, I will go through loads of “Oh well…” moments when I realize that I couldn’t capture THE moment, the picture is not in focus, it is over-exposed, or something non-explainable happened. But this is how we all learn. And another thing: since English is not my first language, I sometimes might write weird things. 🙂 That’s been said, welcome and enjoy my mumbling about the way I experience life in London.

Nos tehát: (miért van egy olyan érzésem, hogy amit feljebb angolul leírtam, az magyarul furán fog szólni?) egy nagyon bolondos, beszédes és vidám szoftver fejlesző (azt nem mondom hogy magyar, mert a szövegből már valószínűleg rá lehetett jönni), edzőterem függő és szenvedélyes sör (ale) imádó volnék, és úgy hozta a sors, hogy Londonban élek, abban a városban amit leírhatatlanul szeretek. Ugyanakkor azért is szerencsésnek tartom magam, mert nagyon hamar összebarátkoztam egy hihetetlenül jófej emberekből álló csoporttal akikkel együtt felfedezhetem London minden zugát, és nemrég vásároltam meg az első komoly, – és az utca embere számára néha ijesztő – tükörreflexes fényképezőgépemet. Ez a blog egy hektikus gyűjteménye lesz azoknak a kevésbé turista helyeknek ahol jártam és nagyon tetszettek, azoknak a helyi ételeknek és italoknak amiket kóstoltam és nagyon ízlettek, és azoknak a benyomásoknak amik hirtelen értek és nagyon örültem nekik, ugyanakkor ez egy játékos módja lesz annak, hogy a fényképezés összes csínját-bínját felfedezzem. Ok, ez túl jól hangzik… Biztos vagyok benne, hogy rengeteg “Hát ez van…” pillanatom lesz, amikor rájövök, hogy nem sikerült elkapnom a tökéletes pillanatot, a kép nincs fókuszban, túl van exponálva, vagy valami más megmagyarázhatatlan dolog történt. De hát így tanul az ember. És mégvalami: a blog kétnyelvű, és nem tükörfordítás, szóval ne jöjjön nekem senki azzal, hogy “De hát angolul nem is ezt írtad…” 🙂 Most hogy mindezt tisztáztuk, remélem élvezettel olvasgatjátok majd a kis monológjaimat arról, hogy számomra milyen az élet Londonban.

2 Comments

  1. Kedves Csilla, nagy örömmel olvasom angliai es távolabbi élményeiről. Én jelenleg Svájcban elek, de meg mindig londoninak érzem magamat (nyolc évig éltem ott). Persze magyar is vagyok, es (coincidence!) apai ágon én is Zabolarol származom – amennyire ezt a történelem viharai ellenére ki lehet következtetni. Ezzel kapcsolatban lenne számodra egy-két kérdésem, mivel azt írtad, meg élénken élnek benned a Zabolarol es a Mikes-családról szoló gyerekkori történetek.
    Ha van időd egy beszelgetesre, vagy emeil-cserére, kérlek, írd meg a címedet.
    Köszönettel es üdvözlettel
    Mikes Anette

Leave a Reply

Required fields are marked *.